2023 február 05

Több mint 10 ezer munkavállalót küldhet el a Microsoft

Folytatódik a leépítési hullám a technológiai vállalatok körében, szerdán nyilvánosságra került hírek szerint a Microsoft Corp. állítólag több ezer alkalmazottjának elbocsátását fontolgatja a globális gazdasági lassulás közepette.

A Sky News kedden közzétett jelentése szerint a Microsoft körülbelül 5 százalékkal, azaz körülbelül 11 000 fővel kívánja csökkenteni a munkavállalóinak számát. A hivatalos bejelentésre még a negyedik negyedéves eredmények publikálása előtt is sor kerülhet.

A többi technológiai céghez hasonlóan a Microsoft számára is kihívást jelentenek a jelenlegi gazdasági körülmények.

A Microsoft ugyan nem foglalt hivatalosan állást a létszámleépítésekkel kapcsolatosan, azonban egyes amerikai hírportálok arra utaltak, hogy az első létszámleépítési bejelentésre már akár ma is sor kerülhet. Ha a Microsoft valóban bejelentené az 5 százalékos, 11 ezer fős létszámleépítés tervét, akkor a Microsoft is beállna a többi Big Tech cég mögé a sorba. Az elmúlt hetekben számos technológiai óriás erősítette meg, hogy jelentős létszámleépítésre készül.

workforce

A Microsoft 0.47 százalékos emelkedést követően 240.35 dolláron zárta a keddi kereskedési napot, ezzel idén 0.22 százalékos pluszban van a technológiai óriás. Az elmúlt 1 év alatt a vállalat részvényeinek értéke 22.52 százalékkal csökkent.

Forrás: Sky News