A Pacific Investment Management Company (Pimco) a kétezres esztendők eleje óta az Allianz leányvállalataként működik. Bill Gross egyike volt a társaság alapítóinak, a szakértő mindmáig a világ legendás kötvénypiaci gurujának számít. Igaz tavaly szeptember óta már nem a Pimco színeiben, mivel hosszas viták után távozott a cégtől.
Változatlanul problémás a Pimco helyzete
A Pimco lefelé csúszása nem új keletű, piaci megfigyelők szerint Grossnak éppen e folyamatok gyorsulása miatt kellett távoznia. A helyzet azonban változatlanul problémás. A befektetők áprilisban 5,6 milliárd dollárt vontak ki a Pimcotól, ezzel a kezelt vagyon 110,4 milliárd dollárra fogyatkozott. Ez viszont így kevesebbnek bizonyult a hónap végére a helyzet miatt éllovassá vált a Vanguard Total Bond Market Index Fund alap 117,3 milliárd dollárjához képest.

A zsugorodási folyamat a Pimconál gyorsulni látszik az utóbbi években. Nem csak az április hozott kellemetlen számokat az alap számára. Márciusban szintén tekintélyes tőke, 7,3 milliárd dollár távozott az Allianz leánytól. Nagyobb összefüggésben azonban komolyabbnak tűnik a Pimco zsugorodása. Igazolja ezt az, hogy az alap két esztendővel ezelőtt még 293 milliárd dollárnyi vagyont kezelt.
Az egyszerűbb alapokat kedvelik a befektetők
Piaci szakértők szerint a Pacific Investment Management Company-nél tapasztalt újabb visszaesés nem csupán Bill Gross távozásával volt összefüggésben. A Wall Street Journal elemzésében a többi között a befektetők hozzáállásának megváltozásával magyarázza a Pimcohoz hasonló folyamatokat. A szakértők szerint jobban kötődnek manapság az egyszerűbben működő alapokhoz a befektetők, a válságok szabdalta világban inkább a passzívabb befektetési stratégiákat részesítik előnyben. A most első helyre előlépett Vanguard éppen ezekről híres.

Az ETF alapok az elmúlt esztendőben egyébként összességükben kiugróan teljesítettek. Az ezekben kezelt vagyon mértéke elérte a 2,79 ezer milliárd dollárt. Különösen érdekesen alakult az alapok vagyonának megoszlása. E hatalmas summának ugyanis több, mint a háromnegyede az öt legnagyobb ETF alapban koncentrálódott.
Óriási a küzdelem a piaci részesedésért
Eme alapok között immár huzamos ideje óriási verseny zajlik, a társaságok mind nagyobb piaci részesedésért küzdenek. E verseny friss fejleménye a helycsere az élen, de az sem mellékes, hogy a vetélkedés olcsóbbá teheti az egyébként már most is rendszerint kedvező díjakkal dolgozó alapokat.