2024 október 06

Tart még a lakásépítési láz

A videó kattintásra indul.

2017. első negyedévében 2061 új lakás épült, 47 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az egyszerű bejelentések együttes száma 9525 volt, 89 százalékkal több, mint 2016. első negyedévében – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2017. első negyedévében az előző év azonos időszakához képest országszerte dinamikusan nőtt az épített lakások száma, ugyanakkor Budapesten a nagyobb léptékű építési beruházások még nem készültek el, ezért itt 51 százalékkal kevesebb új lakás épült fel.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A természetes személyek által épített lakások aránya 49 százalékról 58 százalékra emelkedett, a vállalkozások által építetteké 50 százalékról 41 százalékra csökkent. Az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 45 százalékról 59 százalékra nőtt, míg a többszintes, többlakásos épületeké 48 százalékról 34 százalékra esett.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 13 négyzetméterrel, 105 négyzetméterre nőtt.

A kiadott lakásépítési engedélyek és a bejelentések száma együttesen 9525, Budapesten több mint háromszorosára nőtt a számuk, országosan 89 százalékos volt a növekedés.

A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 48 százalékkal több, összesen 2879 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 1161, ami 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest – olvasható a KSH jelentésében.