Sötét mód ikon
2026 július 23
Támogatás az uniós forrásokra pályázó vállalkozásoknak

Támogatás az uniós forrásokra pályázó vállalkozásoknak

Az OKISZ vezetője szerint a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményében egyre erőteljesebben vannak jelen a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor már nagyon várják a versenyképességük növeléséhez, a külpiaci terjeszkedésükhöz, innovációs készségük erősítéséhez az uniós pályázati fejlesztési támogatásokat.

Kedvező a források elosztása

A Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke hangsúlyozta: kedvezőnek tartják, hogy a 2014-2020 közötti időszakban rendelkezésre álló több mint 7400 milliárd forint támogatási összeg 60 százalék gazdaságfejlesztésre fordítható, ezen belül mintegy 16 százalék kkv-k fejlesztésére, további 16 százalék foglalkoztatás-bővítésre, 9 százalék kutatás-fejlesztési tevékenységre lesz elkülönítve.

A kormány képviselőivel folytatott előzetes tárgyalások alapján látszik, hogy mivel az európai unió jóváhagyta a partnerségi megállapodást, ezért várhatóan kormányzat kockázatára a közeljövőben megjelennek majd a kkv-k fejlesztését, a foglalkoztatást, az innovációt támogató kiírások – mondta Vadász György.

Ebben segít a szövetség

A Magyar Iparszövetség felkészült a pályázatok megjelenésére, a tagság a gazdaságfejlesztési pályázatok mindegyikében érintett lehet. A szövetség abban segít majd, hogy a tagszervezetek megfelelően értelmezzék a teendőket, illetve az új, egyszerűbb, gyorsabb pályázati rendszerben meg tudjanak felelni a feltételeknek, és eredményes elbírálásra számítható pályázatot adjanak be – hangsúlyozta az elnök, kiemelve, hogy a hozzáadott érték biztosítása és az önerő biztos feltétel lesz a kiírásokban.

Az 1920-ban alakult Magyar Iparszövetség (OKISZ) országos munkaadói társadalmi szervezet, amelyet 22 területi, illetve szakmai tagszövetség és 2 társult szakmai érdekképviselet alkot.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.