Most Támárnak hívják azt a gázmezőt, amelytől a mai Izrael újjászületést, gazdasági csodát remél: az ország energiaügyi minisztere mindenesetre „az energiafüggetlenség napjának” nevezte március 30-át, amikor a Támár mezőről megkezdődött az első kereskedelmi gázszállítás.
A gázmező nevének eredete persze ennél prózaibb – a terület egyik első kutatója, Joseph Langotsky a leányáról nevezte el az akkor még csak reménybeli lelőhelyet -, de a kincs jelentősége ettől még nem kisebb.
Támár – ez az észak-izraeli partoktól körülbelül 100 kilométerre lévő, tenger alatti gázmező a mai ismeretek szerint 283 milliárd köbméter földgázt tartalmaz. Ez a mostani kitermelési ütemmel több mint 25 évig elegendő – de mire is?
Izraelben az áram 40 százalékát gáztüzelésű erőművek adják, ezzel együtt az ország évi földgázfogyasztása évente több mint 3,6 milliárd köbméter. Ebből eddig évente 2,1 milliárd köbmétert importáltak, csakhogy az importforrások bizonytalanok és drágák. Például tavaly áprilisban Egyiptom felmondta a húszéves földgázszállítási megállapodást, mint mondták, nem politikai, hanem üzleti okok miatt. Akárhogyan is, a szállítás addig is akadozott, mert a 2011 eleji „arab tavasz” – az Izraellel békét ápoló Mubarak elnök és rendszerének megdöntése – óta megszaporodtak a szabotázsakciók a Sínai-félszigeten az Egyiptomból Izraelbe tartó gázvezeték ellen. Egyiptom az izraeli földgázszükséglet 43 százalékát adta.
Izrael saját lelőhelyéről, a Támár mezőről jelenleg napi 27,9 millió köbméteres, azaz évi több mint 10 milliárd köbméteres ütemben folyik a kitermelés. Világméretekben nem nagy a jelentősége – a világ legnagyobb tartalékával rendelkező Oroszország földgáztermelése évente több mint 650 milliárd köbméter -, de Izraelnek elég lesz mind a gázimport, mind a többi, drága energiahordozó kiváltására mindenekelőtt az áramtermelésben, de a vegyiparban, a háztartási fogyasztásban és talán a közlekedésben is. Vagyis belátható ideig önellátó lesz földgázból, miközben a fogyasztása többszörösére nőhet.
Az önellátás és az esetleges izraeli földgázexport – amire egy másik, a várakozások szerint sokkal nagyobb földközi-tengeri gázmező, a Leviatán 2016-ra tervezett kifejlesztése után lehet számítani – persze nagy öröm az izraelieknek – a mostani becslések szerint e fordulattól már rövid távon évi 3,6 milliárd dolláros megtakarítás várható az ország energiaszámláján, amiből előbb-utóbb a lakosságnak is részesülnie kell rezsicsökkenés formájában -, azonban mindettől Izrael geopolitikai helyzete nem javul.
A Támár és a többi helyi lelőhely fölfedezése ugyanis tulajdonképpen nem meglepetés. A Földközi-tenger keleti medencéjének ez a 23 millió éves szénhidrogén-üledéke régóta sejtett kincs, csakhogy a vidék hagyományos békétlensége sokáig részint lehetetlenné, részint túl drágává tette a kutatást és a fejlesztést.
Éppen a béke – nem csak az Egyiptommal kötött béke, hanem a többi környező országgal és a palesztinokkal is kialakított, többé-kevésbé működő fegyvernyugvás – tette lehetővé a fejlesztést. Az erősebb kutatás az 1990-es évek elején kezdődött, és akkor már inkább csak gazdasági megfontolások játszottak szerepet. Sokáig úgy is tűnt, hogy a saját földgáz árban nem lehet versenyképes mindenekelőtt az egyiptomi földgázzal. A lelőhelyek nagyságának 2009-es igazolása, majd mára az energiahordozók világpiaci drágulása és az egyiptomi import fizikai kiesése megoldotta a gazdasági ésszerűség kérdését, és lehetővé tette amerikai befektetők beszállását, meggyorsítva a fejlesztést – most viszont új konfliktusok lehetségesek.
A 23 millió évvel ezelőtti élővilág – amelyből a mostani szénhidrogén-lerakat származik – ugyanis aligha tisztelhette a mai határvonalakat: a lelőhelyek kiterjedtek, van belőlük a libanoni és a ciprusi területi vizek alatt is.
Libanonnal hivatalos szinten már rendeződött a vita: a libanoni kormány 2010. augusztusban tájékoztatta az ENSZ-t, hogy a Támár és a Leviatán mezőt saját területén kívülinek tekinti, habár hozzátették, hogy további, még feltárásra-kitermelésre váró mezők lehetnek libanoni területi vizek alatt. Ettől függetlenül a libanoni iszlamista Hezbollah szervezet már többször jelezte, hogy ha kell, fegyverrel is megvédi a nemzeti kincset. Az izraeliek persze rendre hasonló fenyegetésekkel felelnek.
Bonyolultabb a ciprusi kérdés. Legutóbb Ciprus EU és IMF vezérelte pénzügyi megmentése közben merült fel, mennyiben lehet a nemzetközi kölcsönök fedezete a lelőhely-együttes ciprusi része. Ehhez mindenekelőtt tudni kellene, mekkora a Ciprushoz tartozó földgázkincs. Izrael 2011-ben Ciprussal is megállapodott a tenger megosztásáról és az esetleges gázkitermelésről. Csakhogy Ciprus területi vizeinek egy részére igényt tart Törökország is, úgyhogy a törökökkel is jóban kell lenni a jövőben.
Más oldalról alkalmasint nem használ a közel-keleti egyensúlynak, hogy Egyiptommal ezentúl nem kell mindenáron nagyon jóban lennie Izraelnek.
