Az árak egyre csak csökkennek szerte Európában, a közgazdászok és gazdaságpolitikusok pedig egymás után figyelmeztetnek a defláció rettenetes veszélyére. Eközben az öreg kontinens rendkívül magas munkanélküliséggel küzd, a vállalatok pedig egyre alacsonyabb árakon tudják csak eladni a termékeiket, ami a közeljövőben súlyos profitveszteségekhez vezethet. Ha ez nem volna elég, Európa számos országának hatalmas adóssággal is meg kell küzdenie. Lynn szerint éppen ez utóbbi jelenti a fő gondot.
Bár az Európai Központi Bank (EKB) a mai kamatdöntő ülést követően közöltek konkrétumokat, tény ugyanakkor, hogy egyre több eszközt kész bevetni a deflációs spirál veszélyének kivédése érdekében, az európai összkép némileg árnyalja a deflációs félelmekről alkotott képet.
Ellentmondásos növekedés
Spanyolország és Görögország ugyanis az a két állam, amely a legerősebb deflációtól szenved jelenleg Európában, ami arra utalhatna, hogy ezen államok növekedési mutatói a legrosszabbak. A helyzet azonban az, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz.
Lynn szerint erre a látszólagos anomáliára az a megoldás, hogy a defláció önmagában mégsem veszélyezteti olyan mértékben a növekedést, mint azt sokan gondolják. A valódi problémát az adósság jelenti, és az európai vezetőknek sokkal inkább erre kellene fókuszálniuk, mint az árak emelkedésére – bár Lynn úgy véli, jelenleg ez is szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik.
Irány a defláció
Az nem kérdés, hogy Európa hosszú ideje rendkívül alacsony inflációval küzd. Éppen nemrég tudtuk meg, hogy a múlt hónapban 0,3 százalékos volt a ráta, szemben a megelőző hónapban mért 0,4 százaléknál, alulmúlva ezzel a piaci várakozásokat. Ráadásul az EKB éppen 2 százalék alatti célja még távolibbnak tűnik, ha azt nézzük, hogy a 2011-es 3 százalékos csúcs óta folyamatos csökkenési trend figyelhető meg.
Mindemellett azzal sem számolhatunk – jegyzi meg Lynn –, hogy ez az irány a közeljövőben megváltozna, miután az olaj árfolyama összeomlott és más nyersanyagok árai is folyamatosan csökkennek. Eközben a kiskereskedelmi eladások továbbra is gyengék, a munkanélküliség pedig igen magas. Az állásaikat elveszítő fogyasztók nem vásárolnak és a vállalatok sem emelnek árakat, ha egyre kevesebben járnak az üzleteikbe.
A démoni spirál
A vezető közgazdászok éppen ezért figyelmeztetnek az úgynevezett deflációs spirál kialakulására. Ekkor a fogyasztók elhalasztják a vásárlásaikat, a befektetők a beruházásaikat, mindezek pedig visszafogják a növekedést, és tovább erősítik a deflációt – vagyis az egész gazdaság szenvedésnek van kitéve, miközben a bizalom minden oldalról egyre csökken.
Nem mellékes, hogy ezen forgatókönyv szerint a periféria magas adósságrátákkal rendelkező országai is elveszítik a kontrollt. Az adósságuk ugyanis nem változik, miközben egyre kisebb bevétellel kell számolniuk.
Ellenszélben
Lynn éppen ezen a ponton hívja fel a figyelmet arra, hogy nem biztos, hogy ez a gondolatmenet teljesen megállja a helyét. A két legrosszabb inflációs adattal rendelkező euróövezeti ország ugyanis a legjobb növekedési számokat produkálók között van.
Míg Görögországban éves alapon 1,7 százalékkal csökkentek az árak, addig Spanyolországban ez 0,4 százalékos. Vagyis éppen nekik kellene a legrosszabbul teljesíteniük, miközben a valóság éppen az ellenkezőjét mutatja. Görögország ugyanis impozáns növekedést produkál, éves szinten 1,9 százalékkal, miközben Spanyolország is összeszedte magát, és már 1,6 százalékos éves növekedést tudhat magáénak.
Ezzel szemben azon gazdaságokban, ahol az árszínvonal némi emelkedést mutat, a gazdasági növekedés igen gyenge. Németország például, amely Európa gazdasági motorjának számít, 0,5 százalékos az éves infláció, a harmadik negyedévben mégis csupán 0,1 százalékos volt a GDP-növekedés (negyedéves összevetésben), mellyel éppen csak elkerülte a technikai recessziót. Ugyanez érvényes Franciaországra, ahol az infláció pozitív tartományban van, miközben a gazdaság lényegében stagnál.
A szükséges stratégia
Lynn emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a deflációs spirál jelensége is rejthet magában néhány logikai hibát. Amennyiben ugyanis azt feltételezzük, hogy a fogyasztók az árak esésére számítva következetesen és tartósan elhalasztják a vásárlásaikat, lényegében stagnálna az elektronikai termékek piaca. Itt ugyanis az újabb eszközök megjelenése és más egyéb szempontok miatt a fogyasztók egyértelműen kalkulálhatnak árcsökkenéssel, mégis megvásárolják a termékeket. Ugyanez igaz természetesen a gyártói és a befektetői oldalra is.
Ráadásul történetileg sem állja meg teljesen a helyét a deflációs rettegés, hiszen a 19. század árcsökkenései sem fogták vissza az ipari forradalom lendületét. Napjaink Görögországában és Spanyolországában pedig a fogyasztói bizalom inkább emelkedett, és beindultak a vásárlások, ahogy az árak csökkentek – hangsúlyozza Lynn.
Az igazi problémát tehát önmagában az árak trendszerű esése okozza, hanem az igen magas adósságszintek szerte az euróövezetben. Ha ugyanis az árak csökkennek, az adósságráták is egyre romlanak, és egy pont után fenntarthatatlanná válnak.
Lynn éppen ezért kiemeli, hogy az eurózóna országainak nem a deflációval, hanem az adóssággal kellene foglalkoznia. Ha pedig arra számítanának, hogy a beinduló infláció önmagában majd megoldja ezt a problémát, akkor nagyot fognak csalódni.
Tekintve, hogy számos ország olyan adósságállományt halmozott fel, amelyet lényegében lehetetlen visszafizetni, jelenleg a legjobb megoldás az volna, ha az adósságok átstrukturálása kerülne napirendre – fejti ki Lynn. Bár az EKB kész minden eszközt bevetni a defláció leküzdéséért, Lynn értelmezése szerint valószínűleg nem ez fogja elhozni a várva várt európai fellendülést.
