Sötét mód ikon
2026 június 09
Tagi kölcsönből kolbászolnak Gyulán

Tagi kölcsönből kolbászolnak Gyulán

Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester az MTI-nek elmondta: a termelés a Gyulai Húskombináttól bérelt eszközökkel február negyedikén indul. Az önkormányzattól a forrást a Gyulahús Kft. alapanyagok vásárlására kapta. „Készül a Gyulahús Kft. éves üzleti terve, a végleges változat várhatóan február végén kerül a testület elé, elfogadását követően a tulajdonos önkormányzat tőkeemelést hajt végre, a termelés folyamatos bővülése érdekében” – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy az önkormányzat önálló társaságot alapított a stratégiailag kiemelt gyulai húsipar újjászervezésére, a város 1,8 milliárd forintot kapott a kormánytól munkahelyek megőrzésére és gazdaságfejlesztési feladatokra.

Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője a termelés újjászervezésével kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: a 114 millió forint tagi kölcsön a februári termeléshez szükséges alapanyag vásárlás költségeit fedezi. A gyártás a gyulai és csabai kolbászfélékkel, valamint a gyulai májas előállításával indul. Az ügyvezető szólt arról, hogy a termeléshez és értékesítéshez szükséges eszközöket a Gyulahús Kft. a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolójától, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft-től bérli. A Gyulahús Kft. a húskombinát dolgozóit foglalkoztatja majd, a létszám a termelés felfutásával párhuzamosan bővülhet – jegyezte meg az ügyvezető.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.