Sötét mód ikon
2026 július 23
Szydlo szerint Tusk, Schulz és Juncker tehet az EU válságáról

Szydlo szerint Tusk, Schulz és Juncker tehet az EU válságáról

Az EU éppen szétesőben van

A lengyel kormányfőnél többek között arról az egyeztetésről tudakozódtak, melyet Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével tartott kedden Varsóban. Szydlo elmondta: Tusktól eltérően értékeli az EU helyzetét, ő maga úgy látja, hogy a közösség reformokra szorul, „mégpedig nagyon mélyrehatóakra”. „Talán az alapszerződések módosításáról is kell beszélnünk” – tette hozzá.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

Értékelése szerint az eddigi uniós politika válsághoz vezetett. „Ennek a válságnak konkrét nevei vannak: azoké a vezetőké, akik nem időben, nem megfelelő módon reagáltak” – mondta, majd Tuskon kívül név szerint említette az Európai Parlament (EP) elnökét, Martin Schulzot, valamint az Európai Bizottság élén álló Jean-Claude Junckert.

„Ők ma az EU-nak olyan modelljét próbálják javasolni, mely nem tér el az eddigitől, és azt állítják: nem történt semmi baj” – bírálta az uniós vezetőket Szydlo, megjegyezve, hogy „az eddigi EU éppen szétesőben van,” reformok híján újabb tagállamok is kiléphetnek, ezt pedig a reformokkal kell megakadályozni.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A V4 az EU legállandóbb csoportja

Szydlo a beszélgetés során kilátásba helyezte: a visegrádi országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – V4) az EU pénteki pozsonyi informális csúcstalálkozóján, melyet az EU jövőjének szentelnek, közös álláspontot terjeszt elő. „A V4 jelenleg az EU legállandóbb csoportja, a fő kérdésekben konszenzusra tudunk jutni” – értékelte.

A lengyel kormányfő arra a Lengyelországról szóló állásfoglalásra is kitért, melyet szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén fogadtak el, és mely szerint a lengyel alkotmánybíróságra vonatkozó jogszabályváltozások veszélyeztetik a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot. Szydlo csodálkozásának adott hangot, hogy az EP „a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolgokkal” foglalkozik, miközben az EU „ily nehéz helyzetben van”. A lengyel ellenzék által kezdeményezett EP-vitának szerinte nem volt formális alapja, „egyszerűen csak bizonyos politikai fogásról volt szó”.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.