Sötét mód ikon
2026 július 26
Sztrájkoltak a Lagermax budaörsi gyárában

Sztrájkoltak a Lagermax budaörsi gyárában

Járási Tamás elnök elmondta, hogy a szakszervezet számos kezdeményezése ellenére, több mint fél éve nem jött létre a március 31-én lejárt bérmegállapodás helyébe lépő új megállapodás.

Mivel a cég vezetésével folytatott többszöri konzultáció eddig nem vezetett eredményre, a szakszervezet figyelmeztető sztrájkot hirdetett. A szakszervezeti vezető közlése szerint a budaörsi telephelyen foglalkoztatott 200 munkavállaló közül 110 gépkocsivezető lépett sztrájkba, mintegy harmaduk a telephely ebédlőjében pihent 10 óráig, míg az úton lévők, szerte Európában, valamelyik parkolóban álltak le két órára.

Ha a hétfői figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, a taggyűlés határozata alapján akár hosszabb munkabeszüntetésre is sor kerülhet Budaörsön – közölte a 18 cég képviseletét ellátó MCDSz elnöke.

Lagermax budaörsi vezetése későbbre ígért tájékoztatást a sztrájkkal kapcsolatban.

A cég honlapja szerint a személygépkocsik és kis haszonjárművek nemzetközi és belföldi fuvarozásával, illetve szállítmányozással foglalkozó Lagermax Autótranszport Kft. 1993 óta 100 százalékos osztrák tulajdonban van. Budaörsön 250 ezer négyzetméter, nagy részben saját tulajdonú, gépkocsi-tárolásra alkalmas területtel, és körülbelül 100, főleg Mercedes típusú, a nemzetközi forgalomban is részt vevő autószállító szerelvénnyel rendelkeznek. Legfőbb ügyfeleik a világ multinacionális autógyártói, ezek magyarországi vezérképviseletei, illetve kereskedőhálózata.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.