Sötét mód ikon
2026 július 24
Szilveszterkor utalják az elmaradt foglalások utáni támogatásokat

Szilveszterkor utalják az elmaradt foglalások utáni támogatásokat

A közleményben felidézték: a kormányzati támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el és a dolgozók megkapják a fizetésüket. A kormányzati döntés értelmében a szálláshely-szolgáltatók kérelmüket a kieső bevételeik részleges megtérítésére december 25-ig nyújthatták be Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felületén.

Az adatbázisban november 8-ig regisztrált szálláshelyek bevételkiesésének 80 százalékát vállalja át az állam a november 11. és december 10. közötti időszakra érkezett foglalásokra. Az MTÜ arra is kitért, hogy a gazdaság újraindításában a magyar turisztikai szektornak fontos szerepe lesz, ezért is stratégiai jelentőségű, nemzeti érdek az ágazat támogatása, a munkahelyek védelme. A kormány turizmust érintő támogatása eddig összességében 800 milliárd forintot tett ki, azaz meghaladja a 2 milliárd eurót, ami a szervezet szerint nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.