2024 március 29

Szigetel az EMMI is

Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy nem elkülönülten jelennek meg a fesztiválon, hanem a civil szervezetek között, a Civil faluban. Szavai szerint ezzel azt szeretnék hangsúlyozni, hogy a közigazgatás szerves egységet alkot a társadalommal és a civil szervezetekkel.

Mint rámutatott, a Szigeten egy olyan korosztály van jelen, amely rendkívül fogékony a civilségre és az annak lényegét adó önkéntes tevékenységre. 2010-ben az államtitkárság célul tűzte ki, hogy akadálymentesítsék a civilek életét és csökkentsék adminisztrációjukat. Mindezt annak érdekében, hogy a civil szervezetek minél több energiát fordíthassanak saját elképzeléseik megvalósítására – idézte fel a helyettes államtitkár.

Ennek a munkának az egyik lépése az új civil törvény megalkotása volt, amivel a jogi környezetet egyszerűsítették. A Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül több ezer civil szervezet részesülhet támogatásban, a korábbinál kisebb adminisztráció mellett – mondta a helyettes államtitkár, aki mérföldkőnek nevezte a civil információs portál felállítását, ahol az érintett szervezetek minden lényegi információt megtalálhatnak.

A további lépéseket sorolva felhívta a figyelmet az ÁROP 1.1.18-as, EU által támogatott projektre, amely a civil szervezetek működési környezetének javítását tűzte ki célul. Ennek keretében a közigazgatás szereplőit, illetve a bírósági alkalmazottakat kívánják képezni annak érdekében, hogy az elmúlt évben megalkotott joganyagot egységesen értelmezzék – tette hozzá.

A projekt részeként visszacsatolást szeretnének kapni arról, hogyan látják a civil szervezetek, mennyiben valósultak meg a kitűzött célok és hol látnak lehetőséget további kormányzati intézkedésekre – hangsúlyozta Latorcai Csaba, utalva arra, hogy a sátorban is próbálnak minél több véleményt összegyűjteni.

Szavai szerint nagy az érdeklődés, a megjelentek szívesen töltik ki a közvélemény-kutatási kérdőíveket, és nagyon pozitívak a visszajelzések. Hozzátette, az államtitkárság egyébként a teljes arcát igyekszik megmutatni, ezért játékos formában, kvízek segítségével a különböző egyházakat és nemzetiségi közösségeket is megpróbálják bemutatni.