Ma reggel tette közzé féléves számait a legnagyobb hazai gyógyszergyártó, amelynek második negyedéves nettó nyeresége 22,46 milliárd forint lett, így 62,6 százalékkal múlta felül 2014. második negyedévének adatát.
Az év első félévében 183,95 milliárd forint árbevételt ért el a Richter, ez forintban és euróban egyaránt 5,3 százalékkal több a tavalyinál, adózott eredménye pedig 62 százalékkal 37,5 milliárd forintra nőtt. Az elemzők átlagosan 87,3 milliárd forint árbevételt és a bázishoz képest 23 százalékkal csökkenő, 10,6 milliárd forintos nettó profitot vártak.
Várjuk meg az éves eredményeket
A szép számok ellenére Bogsch Erik, a vállalat vezérigazgatója hűtötte a kedélyeket mondván egy negyedév eredményéből nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni, valójában az éves eredmény lesz a mérvadó.
Az mindenképpen optimizmusra ad okot, hogy a kedvező eredményeket látva emelte idei forgalom-előrejelzését a Richter: nulla és 2 százalék közötti árbevételcsökkenést várnak 2015-ben, míg korábban 7-8 százalékos euróban számolt visszaesést jelzett.
Az adózott eredmény növekedéséhez a kedvező árfolyamhatások mellett a csökkenő költségek és a javuló pénzügyi eredmények járultak hozzá.
Dinamikusan növekvő forgalomról számolhatott be a cég az orosz, a nyugat-európai, a kínai és az amerikai piacon. Kiugró növekedést sikerült elérni Lengyelországban is, mivel az influenzajárvány miatt jól fogyott a Gropirosin nevű készítmény. Mindez ellensúlyozni tudta a román és az ukrán piac, valamint az közép-kelet-európai régió árbevételcsökkenését.
Sötét fellegek Keleten
Ukrajna a bizonytalan politikai környezet, a gyengülő hrivnya és súlyosbodó feszültségek miatt elenyésző piaccá vált, 2013-ban a Richter árbevételének 7 százalékát adta, 2014-ben 5 százalékát, ez mostanra 2 százalékra apadt. A FÁK-országok összesített forgalmában pedig stagnálásra számít a Richter.
Az orosz piac teljesítményét értékelve a vezérigazgató elmondta, hogy talán ez okozta a legnagyobb meglepetést a beszámolóban. A 2014 november-decemberi időszak rubelválsága miatt áremelést vártak az országban, ezért jelentős felvásárlás volt és készletleépítés. Az idei évet a kereskedők alacsony raktárkészlettel indították, ezért bővíteniük kellett. A rubel árfolyamváltozás miatt az első féléves árbevétel növekedett 2014 azonos időszakához képest, de ez egyszeri hatás – mutatott rá a cégvezető. Mivel lassuló GDP-vel és kisebb vásárlóerővel számolnak, ezért a Richter 5-8 százalékos forgalomcsökkenést és 16 milliárd rubel éves árbevételt vár összességében az orosz piacon 2015-ben.
Hasonlóképpen forgalomcsökkenést várnak a román piacon, ahol az egészségügyi minisztérium jelentős árcsökkenést vezetett be. A kereskedők készleteiket minimális szintre csökkentették, így a második negyedévben alacsonyabbak voltak az eladások is. Az idei évben5 százalékos csökkenést vár a Richter.
A kelet-európai országokban 10 százalékos árbevétel-visszaesés várható az idén, ez kissé rosszabb előrejelzés a korábban 7-8 százalékra várt csökkenéshez képest.
A magyarországi előrejelzés is optimistább lett, korábban stagnálással, most legfeljebb 5 százalékos emelkedéssel számol a cég.
Szép teljesítmény Nyugaton
A nyugat-európai piacon a nőgyógyászati készítmények árbevétele 15,5 százalékkal bővült az Esmya megugró értékesítésének és fogamzásgátlók növekvő forgalmának köszönhetően. Az Esmya május 28-án kapta meg az európai hatósági engedélyt, így elmondható, hogy sikeres volt a forgalomba hozatal. A készítmény segíti a méhmióma műtétek kiváltását és bekerülhet a támogatási rendszerbe is. Európában a már korábban jelzett 10 százalékos bővülést vár a cég.
Az amerikai kilátásokon viszont javított a cég, itt 5-10 százalékos csökkenést vár a korábbi 30 százalékos helyett. Az USA piacán 11,7 százalékos növekedést értek el éves alapon. Jól teljesítettek a Richter nőgyógyászati termékcsoportjába tartozó készítmények. A Cariprazine-nal kapcsolatban Bogsch Erik elmondta, hogy az engedélyezési eljárás elhúzódik, az FDA döntésére szeptemberben lehet számítani.
A kínai piacon szintén javulás várható, ott euróban 15 százalékkal nőhet a forgalom az idén, míg korábban 10 százalékos bővülést várt a társaság.
Óvatos várakozások
A fedezeti arány az idei évben tovább növekedhet 60 százalékról 62 százalékra, csoportszinten az üzemi eredményhányad pedig 13-14 százalékra emelkedhet, míg a korábbi várakozás 10-11 százalék volt – mondta el a vezérigazgató.