A nem hivatalos adatok szerint a frankfurti DAX-30 index 0,82 százalékkal, a londoni FTSE-100 0,78 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 1,20 százalékkal erősödött. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,59 százalékkal, az euróövezet blue chipjeit tartalmazó Euro STOXX 50 pedig 1,04 százalékkal ment föl.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
A második negyedévi vállalati jelentési szezon a végéhez közeledik, a STOXX 600 indexben szereplő cégek 80 százaléka már közzétette eredmény-beszámolóját. Hatvan százalékuk nyeresége a Thomson Reuters kimutatása szerint meghaladta az elemzői várakozásokat vagy megfelelt azoknak.
Szerdán vegyesen zártak a vezető európai tőzsdék. Az FTSE-100 0,22 százalékkal emelkedett, a DAX-30 viszont 0,4 százalékkal, a CAC-40 pedig 0,36 százalékkal csökkent.
Eközben Budapesten
A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Andorkó László, a Raiffeisen Bank devizakereskedője az M1 aktuális csatornán elmondta: csendes nyári kereskedés volt a tőzsdén, minimális elmozdulások után kis emelkedéssel fejezte be a napot a BUX. A Magyar Telekom és az OTP zárt pluszban, a piac a bank pénteki gyorsjelentésére vár.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A forgalom elmaradt az idei átlagtól, a szakértő szerint várhatóan szeptember elején tér majd vissza a befektetői érdeklődés.
A Mol 15 forinttal, 0,09 százalékkal 17 250 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 49 forinttal, 0,71 százalékkal 6979 forintra erősödött, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,93 százalékkal 435 forintra nőtt, forgalma 363,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 51 forinttal, 0,89 százalékkal 5680 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1768,12 ponton zárt csütörtökön, ez 3,71 pontos, 0,21 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.