2025 május 19

Szép évet zárt a hazai lízingpiac

Kiugró negyedév

A múlt évben a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai összesen 80 285 darab szerződést kötöttek, ez pedig 10 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket.

Jenei Viktor, a Magyar Lízingszövetség elnöke a tavalyi eredményeket értékelve elmondta, hogy az 513 milliárd forintos finanszírozott összegen belül a termelőeszközök esetében 279 milliárd forintra rúgott az új kihelyezések értéke, ami 6,1 százalékos növekedésnek felel meg.

„Az utolsó negyedév kiugró volt, közel 100 milliárd forintot tett ki a termelőeszközöknél a finanszírozott összeg” – fogalmazott az elnök.

A teljes finanszírozott összegből az autó- és flottafinanszírozás 244 milliárddal részesedett, a teherautókra és buszokra 133 milliárd jutott, további 145 milliárd forintot pedig géplízingre fordították az ügyfelek. A fennmaradó összegből pedig ingatlanokat és egyéb eszközöket finanszíroztak a piaci szereplők.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Jenei Viktor azt is elmondta, hogy a múlt év során a teljes tőkekintlévőség 1080 milliárd forintra mérséklődött. Ezt a cégek portfólióátrendezése és az elszámolás okozta.

Ezt hozta az nhp

A jegybanki hitelprogram szintén hozzájárult a lízingpiaci bővüléshez: összesen 136 milliárd forint új kihelyezésben játszott szerepet, ami a teljes piac 26 százalékának felel meg. A teljes lízingpiaci nhp kihelyezés 41 százalék irányult mezőgazdasági gépek, 44 százalékka kis-és nagyhaszonjárművek finanszírozására.

A jegybanki hitelprogramon belül a géplízing aránya volt a legmagasabb, a 136 milliárd forint több mint fele, 76,88 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg ebben a szegmensben.

„Ez azért fontos eredmény, mert a lízingcégek a járműfinanszírozás mellett egyre nagyobb szerepet vállalnak a vállalkozások, azon belül is a kis- és középvállalkozások gépberuházásaiban, hogy ezáltal segítsék a szektor növekedését” – hangsúlyozta az elnök.

2016 egyik nagy kérdése lesz, hogy az nhp kivezetésével fellépő forráscsökkenés után hogyan teljesít majd a piac. A lízingcégek már most új konstrukciókkal készülnek erre az időszakra.

Folytatódik a növekedés?

„A lízingpiaci szereplők szerint 2016-ban, ha lassabb tempóban is, de folytatódhat növekedés, elsősorban a vállalkozások finanszírozási igényei miatt, és elképzelhető, hogy az ingatlanlízing is emelkedő pályára áll” – mondta el Lévai Gábor, a szövetség főtitkára.

A lakossági finanszírozás terültén bízik abban a Lízingszövetség, hogy az elszámolást követően helyreálló fogyasztói bizalomnak köszönhetően is, új szerződések megkötésével további fellendülés jöhet a gépjármű értékesítésben. Vállalati területen pedig az állami ösztönzők által dominált piac lesz a jellemző az év első felére.

Emellett pedig komoly kihívást jelent majd a lízingcégeknek is olyan piaci termékek kialakítása, amelyek a hitelfelvételi kedvet legalább szinten tudják tartani. A hitelfelvételi kedv meglódulásának lökést adhat az egyes gépbeszerzést ösztönző pályázatok megjelenése a mezőgazdaságban, és az építőiparban is, a várható lakásépítési hullámmal párhuzamosan.