Sötét mód ikon
2026 július 25
Százmilliós beruházás Nemesvámoson

Százmilliós beruházás Nemesvámoson

Gőz Zsigmond, a magyar családi vállalkozás tulajdonosa elmondta: a beruházást – mely a csarnoképítés mellett gépbeszerzést is tartalmazott – harminc százalékban vissza nem térítendő uniós pályázatból, tíz százalékban önerőből és hatvan százalékban hosszú lejáratú banki kölcsönből finanszírozták. Az emelőberendezések gyártásával foglalkozó, 1998-ban alapított cég 2004 óta Nemesvámoson, bérelt ingatlanban működött. Döntően kishaszongépjárművekre készítenek platót különböző igények szerinti daruval, emelőhátfallal, speciális emelővel, valamint kerekesszék-beemelő berendezések beszerelésével is foglalkoznak.

A most átadott csarnokban lehetőség nyílik arra, hogy a kishaszonjárművekhez az összes gyártási műveletet, valamint a járműre szerelést a platógyártással maguk végezhessék – mondta Gőz Zsigmond. A vállalkozás vevői főleg magyar cégek és egyéni vállalkozók, de legnagyobb partnereik közt vannak magyarországi vízművek is, amelyek számára közel kétezer helyszínen telepítettek már speciális szennyvíz szivattyú-kiemelő darukat. Ovádi Péter, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője az avatáson arról beszélt: a Modul-Stor Hungary Kft. fejlesztése is azt bizonyítja, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozóknak van jövőképük.

Hozzátette: nem csak a vállalkozás, de a térség számára is fontos egy ekkora volumenű beruházás. Sövényházi Balázs, Nemesvámos független polgármestere az avatást követően azt mondta: a település ereje abban rejlik, hogy az őstermelőtől a multinacionális cégig mindenkivel jó kapcsolatot ápolnak. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Modul-Stor Hungary Kft. árbevétele az előző két évben egyaránt 90 millió forint felett alakult, és a fejlesztéseknek köszönhetően az idén várhatóan eléri a 150 milliót.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.