Tovább a csökkenés útján
A brazil statisztikai hivatal szerdán közölte, hogy az idei harmadik negyedévben az előzőhöz képest 0,8 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP) Dél-Amerika legnagyobb országában. Éves összevetésben 2,9 százalék volt a visszaesés július-szeptemberben, és ebben a viszonylatban már a tizedik egymást követő negyedévben mértek csökkenést.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
A brazil gazdaság 4,0 százalékkal zsugorodott az idei első kilenc hónapban 2015 azonos időszakához képest, míg az első fél évben 4,5 százalékos volt a visszaesés. A súlyos recesszióba süllyedt brazil gazdaság teljesítménye tavaly 3,8 százalékkal csökkent, ami az utóbbi 25 év legrosszabb adata volt. A legfrissebb előrejelzések szerint idén várhatóan 3,4 százalékkal csökken Brazília hazai összterméke.
Január-szeptemberben a gazdaság korábbi húzóágazata, a földművelés- és állattenyésztés jelentette a legnagyobb ballasztot a gazdasági növekedésre: éves összevetésben 6,9 százalékkal csökkent, miközben az ipari termelés „csak” 4,3 százalékkal esett vissza, a szolgáltatások szektora pedig 2,8 százalékkal mérséklődött. A befektetések 11,6 százalékkal, az import 13,1 százalékkal, a belső fogyasztás pedig 4,7 százalékkal csökkent az első kilenc hónapban.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Vége lett a belső fogyasztásnak
A 2014-ben kirobbant recesszió előtt alapvetően a belső fogyasztás hajtotta a brazil gazdaságot, de a munkanélküliség növekedése, az erős infláció és a hitelezés megdrágulása visszavetette a fogyasztást.
Brazília elnökét, a baloldali Dilma Rousseffet augusztus 31-én távolították el tisztségéből az állami költségvetés kozmetikázásának vádjával. Utódja, a piacok bizalmát élvező konzervatív Michel Temer elsődleges célja, hogy fellendítse a mélyrepülésben lévő gazdaságot. A Temer elnök által tervezett megszorításokat a parlament támogatja, de a társadalom elveti.
A brazil jegybank szerdán tart kamatdöntő ülést, de az elemzők többsége arra számít, hogy további 25 bázisponttal 13,75 százalékra viszi le az irányadó kamatot.