Sötét mód ikon
2026 július 24
Súlyos gondokkal küzd a Shell

Súlyos gondokkal küzd a Shell

A vállalat közleménye szerint naponta vannak biztonsági gondok nigériai telephelyein. Nigéria fontos befektetési terep a Shellnek, mert az afrikai országból származik összesített kitermelésének közel 10 százaléka. A vállalat szerint barátságtalan a befektetői környezet, és a kormány által tervezett új olajipari szabályozások már most lassítják a termelés növelését és gátolják a befektetéseket.

Simon Henry, a Shell pénzügyi igazgatója szerint négy különböző verziója is van a nigériai kormánynak a változtatásokra, de mert egyik se tűnik túl kedvezőnek, ezért az olajipari szereplők hat éve nem hajtottak végre szinte egyetlen érdemi beruházást sem. Simon Henry szerint a Shell sokat veszít az olajlopások miatt, de a nigériai kormány még többet. Az olajipari vállalatnak 1 milliárd dollár volt a kára 2013-ban, de a nigériai kormány (mivel más olajipari cégeknél is gondok vannak) nagyjából havonta esik el ennyi bevételtől.

Nigériában a hivatalos célkitűzések szerint az ország kőolaj-kitermelésének el kellene érni a napi 4 millió hordót, de gyakorlatban a kitermelés megrekedt napi 2 millió hordó körül.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.