2024 március 29

Süllyedés Nyugat-Európában

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,59 százalékos napi visszalépéssel 1207,57 ponton zárt, 6,49 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A részvénypiacok napok óta az amerikai jegybankrendszer (Fed) legutóbbi, július végi pénzügy-politikai értekezletének jegyzőkönyvét várják. Ez szerdán, az európai tőzsdezárás után jelenik meg, és kiderülhet belőle, mennyire hajlanak a Fed ügydöntő vezetői a mennyiségi enyhítés szűkítésére már a következő, szeptember 17-18-i értekezletükön. Az elemzők többsége szerint nagy az esély a Fed eszközvásárlásának lassítására. Ettől gyengülnek a részvények, és erősödött a dollár.

A szerdán megjelent amerikai lakáspiaci adatok vegyesek voltak, csak a bizonytalanságot növelték: a használt lakások adásvétele megugrott júliusban, ugyanakkor a múlt héten megint ritkultak a jelzáloghitel-igénylések a piaci kamatok emelkedése miatt. Csütörtökön az euróövezeti, az amerikai és a kínai feldolgozóipar teljesítményének e havi előzetes felmérésére, majd az amerikai munkanélkülisegély-igénylések múlt heti alakulásáról szóló adatokra és az amerikai gazdaság átfogó konjunktúra-mutatójára figyelhetnek a befektetők.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 62,62 pontos, 0,97 százalékos csökkenéssel 6390,84 ponton zárt, 8,36 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.

A frankfurti DAX-30 14,62 pontos, 0,18 százalékos mínusszal 8285,41 ponton fejezte be a napot, 8,84 százalékkal az év végi értéke fölött.

Párizsban a CAC-40 13,84 ponttal, 0,34 százalékkal 4015,09 pontra esett, ez 10,27 százalékkal jobb a múlt év véginél.

A milánói FTSE MIB-40 0,72 százalékot, a madridi IBEX-35 0,48 százalékot vesztett, az athéni ASE tőzsdemutató 0,85 százalékot nyert.

Varsóban a WIG20 0,92 százalékkal 2383,15 pontra csökkent, a Mol 222,00 zloty maradt.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,48 százalékkal, az S&P 500-as 0,46 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,41 százalékkal volt az előző záró alatt.

Az euró 1,34 dollár alá süllyedt, 0,37 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban 0,01 százalékkal többe került, kevéssel 1,23 frank fölött járt.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 109,85 dollár volt, 30 centes napi árveszteséggel. A gázolaj tonnánként 25 centtel 939,75 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,309 dollárral 2,9581 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1368,75 dollár volt a kedd esti 1373,40 dollár után azonnali szállításra Londonban.