Szinte hallani lehetett tegnap az aranypiaci szakadást, aminek a képe talán legszemléletesebben a 4 órás spot grafikonon rajzolódott ki. Az arany spot piacán legutóbb három hete lehetett akkora napon belüli zuhanást tapasztalni, mint amekkora a szerdai, több mint 30 dolláros visszaesés volt – hangsúlyozta Soós Róbert, az XTB piaci elemzője. Hozzátéve: fundamentális indokot nem igazán lehet a parkett eseményhez illeszteni a dollár ideiglenes erősödésén kívül, annál is kevésbé, mert a legnagyobb aranyfedezetű befektetési alap, a SPDR Gold Trust aranykészlete rekord értékre nőtt (1,347.018 tonna a november 28-i adat szerint).
A Comex adatai szerint ráadásul nem is egy nagyobb eladó megjelenése, vagy stop kiütések okozták a zuhanást – folytatta -, hiszen az esés sebessége nem volt olyan mértékű, hogy fel kellett volna függeszteni a kereskedést. A zuhanást követően a Fehér Ház szóvivőjének, John Boehnernek szavai jelentettek menedéket, a piacok a fiskális szakadék elkerülését kezdték el árazni.
Mint mondta, technikailag a H4 grafikon mutat érdekes képet, egyrészt a tegnapi szakadással megtörtént a háromszög alakzatból való kitörés, másfelől viszont az eséssel a korábbi lokális minimum, az 1705,40-es árfolyam került tesztelésre. Innen nézve kérdéses, hogy meddig tud visszakapaszkodni az árfolyam? A trendvonal visszatesztig vagy esetleg akár magasabbra szintekig is.
Izgalmas hangulati kereskedésre számíthatunk. Annyi már most is látszik, hogy a piac pozitívan árazza a fiskális szakadék elkerülését, ráadásul Barack Obama elnök Amerika szerte turnézik a demokraták gazdasági programjával. Igaz, korábban ilyenkor shortolni kellett volna az aranyat, ám a jegybanki stimulusok nyomán megfordult a klasszikus negatív korreláció, s immár nem ellentétesen, hanem együtt mozog az aranyár a részvénypiaccal. A kurzust egyébként a piaci szentiment javulása mellett a dollár gyengülése is segítheti. Az is biztos, hogy aki nem bírja a magas volatilitást, annak most érdemes partvonalon maradnia. Annál is inkább, mert a stopvadászok megjelenésére is fel kell készülni. Magyarán az óvatoskodó befektetők pozícióit hamar kiüthetik a váratlan árhullámok.