2023 szeptember 21

Spórolhatunk az idővel?

A MAVIR által évtizedek óta gyűjtött, a magyar villamosenergia-rendszerre vonatkozó részletes adatokból kitűnik, hogy óráink tavasszal történő előre állítása jelentős megtakarítást eredményez. Összességében megközelítőleg 120 GWh (gigawattóra) energiát spórolunk, ami egy nagyváros, azaz mintegy 30–40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg.

Elég már a kavarásból! 

A magyarok 85 százaléka eltörölné az óraátállítást egy friss online kutatás szerint, amelyben a megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy volt már konkrét problémája a félévente esedékes váltásból. A többség a nyári időszámítást preferálja.

A megtakarítás abból adódik, hogy az órák átállítását követően – a tavaszi és őszi napéjegyenlőség közötti időszakban – a világos órák jobban igazodnak az ébrenlét időszakához. Mindez azt jelenti, hogy tavasszal, az átállást követően este később sötétedik, tehát később kell felkapcsolnunk a világítást, a reggeli eltolódás (később világosodik) viszont már nem jelent számottevő különbséget a fogyasztásban.

Ősszel ugyan az órák visszaállítása után hamarabb sötétedik, de ezt összevetve azzal az időponttal, amikor jellemzően hazaérkezünk, ismét kisebb különbséget tapasztalunk.

Azt, hogy valójában mennyi villamos energiát takarít meg az ország, az átállításokat megelőző és követő, napi fogyasztási görbék alapján becsülhető. Azt, hogy egy adott tavaszi és őszi időszakban mindez mit eredményez, több tényezőtől is függ, többek között az időjárástól és az ünnepnapok alakulásától. Az ország mindenkori fogyasztási adatai folyamatosan nyomon követhetők a társaság honlapján: www.mavir.hu.