Sötét mód ikon
2026 július 25
Sok százezren választották az OTP SZÉP kártyát

Sok százezren választották az OTP SZÉP kártyát

Egy év alatt több mint 12 százalékkal emelkedett az OTP SZÉP kártya birtokosok száma, decemberben már több mint 800 ezren használták a legnépszerűbb hazai elektronikus cafeteria juttatást.

„Az OTP SZÉP kártya a magyar családok pihenésének fontos eszközévé vált, és 2011-es indulása óta minden évben több tízmilliárd forint jutott vissza használatával a magyar gazdaságba a szálláshelyekre és a vendéglátóiparba – mondta el Gál Tamás, az OTP Bank cafeteria szolgáltatási vezetője. Jelentős sikernek tartjuk, hogy 2014-ben is megtartottuk a 75 százalékos piaci részesedésünket. A jövőt illetően szintén bizakodó vagyok, hiszen az elfogadott adójogszabályok alapján az OTP SZÉP kártyás feltöltések továbbra is kedvező adózás mellett adhatók a munkavállalók számára” – értékelte a 2014-es évet Gál Tamás.

A legnépszerűbb alszámla a feltöltések és a felhasználások tekintetében is a Vendéglátás maradt, a Szálláshely alszámla a második, végül a Szabadidő alszámla zárja a sort.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.