Sötét mód ikon
2026 július 24
Sikerről beszélt a KT elnöke

Sikerről beszélt a KT elnöke

A KT elnöke szerint ez a lépés összhangban volt azokkal a törekvésekkel, hogy a költségvetés számára lehetővé tegye a források felszabadítását is, amikor olyan pozícióba kerül, hogy segítheti a gazdasági fejlődést. A korábbi képlet abból indult ki, hogy Magyarországon nem lesz érdemi gazdasági növekedés, ezért erre nem volt alkalmas – tette hozzá Kovács Árpád. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy lazaságról továbbra sem szabad beszélni.

Megfogalmazása szerint a jelenlegi „egy kegyelmi időszak”, mert viszonylag jó a gazdasági növekedés, visszatérőben van a konjunktúra Európában, ilyenkor lehet tartalékokat teremteni a későbbi mostohább évekre. A KT elnöke kiemelte, a 2016-os költségvetés teljesíti a követelményt, hogy az államadósság ne növekedjen. Az ország tartani tudja a tervezett adósságarány-pályát. A költségvetés nagyon óvatos makrogazdasági becslésen alapszik – mondta. Kovács Árpád szerint a jövő évi költségvetés erőteljesen konzervatív szemléletű, bizonyos területeken – például a szociális, vagy az oktatási és az egészségügyi – alig növekvő források látszanak benne.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.