2024 március 29

Schulz: meg kell védeni az eurót

Martin Schulz a Robert Fico szlovák kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: „egészségessé kell tenni” az Európai Uniót, és ennek a célnak az elérésében leginkább az egyes tagországok és régiók egyenletes fejlődésének biztosítása segíthet. Rámutatott arra, hogy az Európai Parlamentben többségben vannak az erős kohéziós politikát támogató erők. Ennek kapcsán Robert Fico is az EU kohéziós politikájának erősítéséről beszélt.

Robert Fico hangsúlyozta: Szlovákia számára létfontosságú az EU-források megtartása, mivel az országban megvalósuló beruházások 70 százalékának megvalósítására éppen az EU-alapoknak köszönhetően kerülhet sor.

„Ha Szlovákiának nem lenne lehetősége arra, hogy merítsen az európai uniós forrásokból, recesszióba süllyedne” – mondta Robert Fico. Hozzátette: a szlovák kormány álláspontja egyértelműen az, hogy amennyiben az EU költségvetését lefaragják, akkor azt úgy kell megvalósítani, hogy a megszorítások az összes költségvetési célkitűzést érintsék és ne csupán a felzárkóztatási politikára szorítkozzanak.

Martin Schulz ezzel összefüggésben elmondta: az ésszerű európai költségvetést együtt kell kidolgozni. Leszögezte: Szlovákia korlátlan szolidaritásra számíthat az EU részéről, hiszen a szlovák nemzet kivívta az Európai Unió szerveinek elismerését, amikor olyan országokkal is szolidaritást vállalt, amelyek polgárainak átlagjövedelme magasabb a szlovákiainál.

Schulz, aki EP-elnökként először tesz hivatalos látogatást Szlovákiában, a Robert Ficóval tartott megbeszélés előtt találkozott Ivan Gasparovic államfővel és Pavol Paska házelnökkel.