Sötét mód ikon
2026 június 10
Rosszkor vonulnak ki az amerikaiak Európából

Rosszkor vonulnak ki az amerikaiak Európából

Vannak roszz jelek

Az elmúlt öt hétben 1,6 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki amerikai befektetők az iShares MSCI eurózónás ETF-ből, ekkora mértékű kivonást 2014 óta nem láthattunk. A tőkekivonással igyekeztek hasznot húzni, mielőtt a részvényalap túl mélyre süllyedt volna. Így viszont kimaradtak az Euro Stoxx 50 index február közepe óta látható 15 százalékos ralijából.

A szkepticizmus még decemberből ered. A befektetők korábban bevásároltak ezekből az alapokból, de a részvénypiacok 20 százalékos esése miatt megégették magukat. A további kilátások sem túl kedvezőek, különösen az EKB múlt heti döntése és bejelentése után, amely túl keveset adott, hogy ösztönözze a kockázatvállalást. Így az amerikai befektetők inkább kerülik a régiót.

„Ha valakit megzavart az eladási hullám, az a visszapattanást sem tudja majd kihasználni” – mutatott rá Thomas Thygesen, a koppenhágai SEB AB eszközstratégiai igazgatója.

„A piacok irányíthatatlan esése mellett meghatározó volt a jegybankokkal szembeni bizalmatlanság, hogy képesek lesznek-e a recesszió elkerülésére. De a Fed azt mondta, hogy tud várni a további kamatemeléssel, és ez segített a bizalom helyreállításában.”

„A befektetők előbb vagy utóbb, de vissza fognak térni” – mondta Thygesen.

Fordulóponthoz értünk?

Az Euro Stoxx 50 index idei legerősebb hetén van túl, hétfőn két hónapos csúcson zárt, és 5,4 százalékot ledolgozott az év eleji veszteségéből. Így már 18 százalékot emelkedett a február 11-ei mélyponthoz képest. Más jelek is arra utalnak, hogy csökken a bizalmatlanság, a volatilitás indexe 40 százalékkal csökkent februárhoz képest, és elérte idei legalacsonyabb szintjét. Az Euro Stoxx 50 index kedden közel egy százalékot esett.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A felfelé vezető út azonban nem volt könnyű: idén az index napi átlagos mozgása 1,5 százalék volt, erre 2008 óta nem volt példa. Jól mutatja a piaci idegeskedést, hogy az index múlt héten, az EKB bejelentését követően napon belül nagyot esett, volatilitása pedig az augusztusi értékeket mutatta.

Az iShares ETF-ekből való tőkekiáramlás csak egy része a képnek. Egy hét alatt az amerikai alapkezelők 3,3 milliárd dollárt vontak ki európai részvényalapokból a március 9-ei állapot szerint. 2014 októbere óta ez volt az ötödik legrosszabb hét a tőkekivonásokat tekintve – derült ki a Bank of America március 10-ei feljegyzéséből.

Kellene a jegybanki segítség

A jegybanki bejelentések nem támogatták a hosszú távú ralikat az elmúlt hónapokban. Az európai részvények decemberi eladási hulláma nem sokkal azután kezdődött, hogy Mario Draghi, az EKB elnöke nem jelentette be a befektetők által várt lazító intézkedést. Janet Yellen, a Fed elnöke kisebb zavart okozott, amikor február 10-én azt mondta, hogy a gyengülő részvényárak kockázatot jelentenek a gazdasági növekedésre.

Teis Knuthsen, a Saxo Bank elemzője szerint az eladási hullám és az aggodalmak még nem értek véget. Az európai makroadatok rendre elmaradtak a várt szinttől, és a vállalati eredményjelentések is csalódást okoztak.

„Az emberek nem bíznak az európai gazdasági fellendülésben, sőt fennáll a veszélye az erőteljes lassulásnak vagy a stagnálásnak is” – mutat rá Knutsen.

„Úgy tűnik, nagy bevételekre nem lehet számítani. Van egy mennyiségi lazító program, egy nem túl erős euró és alacsony profitábilitás. Ez alapvető aggodalmakat szül.”

Otto Waser, a R&A Research & Asset Management elemzője szerint Kína és a stabilizálódó olajár támogathatja a visszapattanását. Természetes, hogy a befektetők óvatosak, és akkor térnek vissza erre a piacra, ha kapnak egy kis bizonyítékot.

„A februári mélypontok már nem fognak visszatérni, az már mögöttünk van – fogalmaz Waser – De szükség van jó hírekre, amelyek segíthetik az emelkedést. Még mindig remélem, hogy Európa fundamentálisan javíthat, bár a profitjelentések kiábrándítóak voltak.”

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.