Sötét mód ikon
2026 június 08
Rosszabb évünk lehet, mint ahogy eddig gondoltuk

Rosszabb évünk lehet, mint ahogy eddig gondoltuk

Sereghajtók lettünk

A kutatóintézetnek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával készült friss konjunktúrajelentését ismertetve Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy a GDP első negyedévi 0,9 százalékos bővülésével Magyarország sereghajtóvá vált a kelet-európai tagállamok között, és ez a növekedési ütem az EU-n belül is a leggyengébbek közé tartozik.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

A fogyasztás azonban erős marad, a nettó export is jelentősen javul, a beruházások pedig az év vége felé nőni fognak, így az éves növekedés a rossz évkezdet ellenére várhatóan meghaladja majd a 2 százalékot. A Kopint-Tárki kutatói arra számítanak, hogy az év második felére érezhetővé válik a lakásépítést ösztönző kormányzati intézkedések élénkítő hatása.

Csökkenő beruházások, alulteljesítő forint

A beruházások visszaesése idén a korábban várt 2 százaléknál erőteljesebb, 4 százalék lehet, jövőre viszont 2 százalékkal ismét nőhetnek a beruházások. A munkanélküliségi ráta idén 5,6, jövőre 5,1 százalék lesz. A bruttó keresetek 2016-ban és 2017-ben is 5,5 százalékkal emelkedhetnek.

A fogyasztási kiadások dinamikája az év egészében megközelítheti az 5 százalékot, a teljes magánfogyasztás pedig jó eséllyel 4 százalék feletti ütemben nőhet. A fogyasztói árindex a második félévben árnyalatnyit emelkedhet, elsősorban a tavalyi alacsony bázis miatt, 2016-ban 0,3-0,4 százalék lehet az éves infláció, 2017-ben pedig 1,6-1,8 százalékra gyorsulhat.

A Kopint-Tárki szerint mind az idei 2 százalékos, mind a jövő évi 2,4 százalékos kormányzati hiánycél elérhetőnek tűnik, mindkettő költségvetési lazítást tartalmaz, enélkül a tényleges egyensúly közelébe kerülhetne az államháztartás.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A brit uniós kilépésről szóló népszavazásra a forint is gyengüléssel reagált, később azonban visszaerősödött. Az állampapírpiacon gyakorlatilag változatlanok a hozamok az egy évvel korábbiakhoz képest. Magyarország továbbra is a régió kockázatosabb befektetési célpontjai közé tartozik. A forint a nemzetközi pénzpiaci folyamatokra érzékeny, a térségben enyhén alulteljesítőnek számít, a rövid távon jó egyensúlyi fundamentumok és az uniós források beáramlása azonban támaszt ad neki.

Min változtat a Brexit?

Nagy Katalin, a Kopint-Tárki vezető kutatója elmondta, a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság rányomja bélyegét a világgazdasági folyamatokra. Az új helyzetre sem a politikusok, sem a gazdasági szereplők nem voltak felkészülve. A beruházók kivárnak, ami jelentősen visszafoghatja a növekedést. Hogy milyen mértékben, attól függ, milyen gyorsan konkretizálódnak a brit kiválás feltételei, és milyen jellegű megállapodás születik majd.

A Brexit következményei döntően a brit gazdasággal szoros kapcsolatban álló uniós országokra lehetnek súlyosak (mint Németország, Franciaország, Hollandia, Írország, Olaszország). A bizonytalanságok mellett készült jelenlegi előrejelzések idén 3,1, jövőre pedig 3,5 százalékos globális növekedési ütemet várnak, erősen lefelé mutató kockázatokkal.

A kutatók szerint megmarad az alacsony kamatkörnyezet, sőt a brit jegybank is kamatcsökkentésre kényszerülhet. A vezető jegybankok továbbra is laza monetáris politikát követnek, az Európai Központi Bank elnöke már kilátásba helyezte, hogy kész további lazításokra.

Az EU-19 országaiban a korábbi 1,7 százalék helyett 1,5 százalékos GDP-bővülést jeleznek a kutatók, 2017-re szintén 1,5 százalékos növekedést várnak. Az EU 28-ban 2016-ra 1,9-ről 1,6 százalékra, 2017-re pedig 1,8-ról 1,5 százalékra vették vissza növekedési előrejelzésüket. Közép-Kelet-Európában a Brexit elsősorban közvetett módon befolyásolja a régiót, mivel a közvetlen kapcsolatok gyengék.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.