2024 március 29

Romba dönthetik az eurót

Sorsdöntő lehet Spanyolország mai 4,5 milliárd eurónyi kötvénykibocsátása. Kérdés, hogy mennyire lesz sikeres a 3 és 10 éves lejáratú állampapírok aukciója: vajon az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programjának ígéretével jobban bíznak-e a befektetők a spanyol papírokban? A hozamok a másodpiacon csökkentek az EKB bejelentése óta, a 10 éves hozamszint 5,7 százalék. Ám ez még mindig nagyon közel van a 6 százalékos lélektani határhoz. Erősödnek azok a hangok a piacon, hogy mégsem úszhatja meg az ország a teljes körű – immár nem csak a bankok számára igényelt – külföldi segítséget. Különösen, hogy a jelenlegi hozamszintek, gazdasági kilátások és költségvetés mellett 5 éven belül 90 százalék fölé emelkedhet a GDP arányos államadósság.

Figyelmet érdemel a kötvénypiaci tőkebevonás tervezett 4,5 milliárd eurónyi összege, hiszen legutóbb márciusban volt hasonló méretű aukció – mondta Soós Róbert, az XTB piaci elemzője, hozzátéve: Spanyolország érthető okokból ódzkodik attól, hogy hivatalosan EU/IMF segélyért folyamodjon, pedig ahogyan azt Mario Draghi, az EKB elnöke is elmondta: a jegybanki kötvényvásárlás előfeltétele a hivatalos segélykérelem beadása. Szerinte a mai kötvényaukció nem csak azért lesz kulcsfontosságú, mert sikertelen kimenetel esetén rákényszerítheti a kormányt a pénzügyi segítség igénylésére, hanem mert a Moody’s hitelminősítő már e hónap végén bóvliba vághatja a spanyolokat. Önmagában tehát egy újabb „görög forgatókönyv” lefutásának lehetősége is óvatosabbá teszi a befektetőket.

A technikai chartot nézve, azt látjuk – folytatta -, hogy a tegnapi napon még bizonytalan volt, vajon folytatódik-e az EURUSD kereszten az óvatos lecsorgás, de ma reggelre már egy új lokális alj is elesett, és hamar az 1,2990-es szint alá nyomták a párt. A napi átlagmozgáshoz képest viszonylag esésnek mondható a jelenlegi közel 80 pip, ezért a rövidebb idősíkokon lehet picike longokat eltenni, de az áradás egyértelműen lefelé tart. Kulcs támasz az 1,2940, mert ez alatt már az 1,2760 lehet potenciális célszint a shortosok számára.