Sötét mód ikon
2026 július 23
Robbantott a mesélő ágynemű

Robbantott a mesélő ágynemű

Két nap alatt összeszedték a pénzt

A Bedtime Bedding közel két év előkészítés után indított közösségi finanszírozási kampányt a Kickstarter-en, ami máris bombasikernek bizonyult: másfél nap alatt sikerült teljesíteni a kitűzött célt, vagyis összegyűjteni 16 ezer angol fontot (nagyjából 6,5 millió forintot). A kampány május 30-ig fut, így még az elsők között lehet előrendelni a trendteremtő digitális mese csomagot. (A Kickstarter kampány 2015. április 20-án indult és május 30-ig még bárki előrendelheti a terméket az oldalon.)

Minden egy helyen
Egy jó meséhez három dolog kell: helyszín, karakterek és cselekmény

Régi értéket őriznének

A klasszikus mesélés a rohanó életvitel miatt egyre inkább kezd kiveszni a gyerekszobák világából. Egy amerikai kutatás szerint a szülők mindössze 13 százaléka veszi a fáradtságot arra, hogy a hét minden napján meséljen a gyerekének. Erre a problémára keresett innovatív megoldást a Bedtime Bedding nevű magyar startup. A csapat egy elalvást segítő, mesélő ágynemű szettet és a hozzá tartozó mobilappot fejlesztett ki, melynek segítségével a szülők könnyedén ágyba „csábíthatják” gyermekeiket.

A Bedtime Bedding csomag három részből áll: egy digitálisan nyomtatott, színes grafikával ellátott paplanhuzatból – ez adja a mesék helyszínét, három plüssfigurából – ők a mesék szereplői, és egy egyedi meseapplikációból, ami számtalan kezdősztorival, valamint tippekkel és trükkökkel segíti a szülőket abban, hogy profi mesemondóvá váljanak. A szett segítségével a szülők és gyerekek egyszerűen találhatnak ki közös történeteket, melyeket el is játszhatnak a megelevenedő paplanhuzat díszletei között.

Tudományosan bizonyított a mesék jótékony hatása

A képzelőerő használatának és fejlesztésének tudományosan bizonyított előnyei vannak. A kreativitás és a kommunikáció – napjaink meghatározó készségei – tudatalatt, játszva fejleszthetők mesélés közben. A gyerekek ilyenkor könnyebben fogadják be az információkat és az így megtanult társadalmi normák és erkölcsi alapok meghatározóak maradnak egész életük során.

„A prototípusunk kész van és közel egy éve teszteljük családokkal és szakemberekkel. A textilipar nem a kis mennyiségekről szól, ezért ahhoz, hogy a termékünket versenyképes áron kínálhassuk, minimum 200 darabot kell megrendelnünk a gyártótól. Ezért fordulunk a Kickstarter közösségéhez segítségért” – mondja Vitvera Gábor, az egyik alapító.

Az ágynemű 100% pamut szaténból készül és minden szempontból a legmagasabb minőséget képviseli. Megfelel az OEKO-Tex szabványnak, azaz a gyártás során nem használnak fel az emberi érintkezésre allergén anyagokat és festékeket. A szett valamennyi eleme megfelel az amerikai és az európai biztonsági előírásoknak. Használata 3 és 8 év közötti gyerekek számára ajánlott.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.