Jó napja volt Európának
Az európai gyűjtőmutató ötödik napja emelkedett, és az euróövezeti tőzsdemutatók többnyire előretörtek a reggel megjelent, vártnál jobb júliusi feldolgozóipari teljesítménymutatók és néhány biztató vállalati eredmény láttán.
A londoni piac lemaradt, miután a vártnál rosszabb kínai feldolgozóipari mutató miatt megint esett az olaj és a nyersanyagok ára. Az athéni tőzsde kinyitott ötheti szünet után, ám még az ottani körülményekhez képest is szokatlanul nagy eladási hullám ártott az eurónak. A viszonylag gyenge amerikai feldolgozóipari és lakossági jövedelmi-fogyasztási adatok nagyjából megfeleltek a várakozásnak, ezért a múlt hét végi dollár-leolvadás nem ismétlődött meg.
Az indexek alakulása
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,11 százalékos romlással 6688,62 ponton zárt, 1,87 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
A tengerentúli helyzet
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,42 százalékkal, az S&P 500-as 0,10 százalékkal volt az előző záróértéke alatt, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,09 százalékkal följebb került.
Frankfurtban a DAX-30 1,19 százalékos többlettel 11 443,72 ponton végzett, 16,71 százalékkal magasabban, mint a múlt év végén.
Párizsban a CAC-40 0,75 százalékkal 5120,52 pontra erősödött, 19,84 százalékkal meghaladva az év végit.
A zürichi SMI 0,43 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 0,75 százalékot, a madridi IBEX-35 0,76 százalékot nyert.
Az athéni ASE 16,23 százalékot vesztett a június 26-i záróhoz képest, de ez is jobb a kezdeti, 23 százalékos zuhanásnál.
Varsóban a WIG-20 0,12 százalékkal 2230,28 pontra gyarapodott, a Mol 0,25 százalékkal 197,50 zlotyra esett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,88 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 22 615,87 ponton zárt hétfőn.
Olcsóbb az euró és az arany is
Az euró, 1,10 dollár alatt, 0,07 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint vasárnap este. Svájci frankban, 1,06 frank felett, 0,06 százalékkal többe került.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 50,19 dollár volt, 2,02 dolláros napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 15,00 dollárral 477,50 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0750 dollárral 1,6970 dollárra csökkent az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.
Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1091,76 dollár volt a péntek esti 1093,51 dollár után azonnali szállításra Londonban.