Szombathely vezet
A Generali tájékoztatása szerint a károk jelentős része, megközelítőleg a fele Vas és Veszprém megyéből érkezett. A települések közül Szombathelyről jelentették a legtöbb kárt (közel 1000 esetet), de sok érkezett Balatonföldvárról (nagyságrendileg 200) és Pécsről (mintegy 100 káresemény) is.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
A legnagyobb pusztítást a jégverés okozta (közel 2000 ilyen esetet jelentettek), de a vihar (1400 kárbejelentés) és a villámlás (430 bejelentés) is sok kárt okozott.
A Generali kárszakértői a továbbiakban is nagyszámú bejelentésre számítanak. Ennek megfelelően összpontosítják kapacitásukat, hogy a jelentősen megnövekedett kárbejelentéseket is fennakadás nélkül tudják fogadni és kezelni. A gördülékeny ügyintézés érdekében a Generali ügyfelei élhetnek az online kárbejelentés lehetőségével is.
Hétvégén is dolgoznak
A biztosítási piac több szereplője még csütörtökön adott összesítést a beérkezett kárbejelentésekről, együttesen 5000-et meghaladó káresetről számoltak be addig. A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken azt közölte, hogy több mint tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a július 12-14-i viharok pusztítását követően, a kár becsült értéke elérheti az egymilliárd forintot.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A tájékoztatás szerint a legtöbb bejelentés Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyéből, illetve a Balaton környékéről érkezett. Kiemelkedően sok kárt jeleztek Szombathelyről, Pécsről, Kőszeg, Baja és Kiskunhalas környékéről.
A kárbejelentések folyamatosan érkeznek, több biztosító is jelezte, hogy hétvégi munkavégzést rendelt el, illetve átcsoportosította kárfelmérőit – közölte a szövetség. A Mabisz adatai szerint 2015-ben az összes, több mint 710 ezer kárbejelentés közül csaknem minden hatodik káresemény a nyári viharokhoz volt köthető.