2024 március 29

Rengeteg a káresemény, hamarosan fizet a biztosító

Június derekán kezdődött a viharokkal, jégesővel és felhőszakadással járó szélsőséges időjárás, azóta a hőség és a frontok váltogatják egymást, és rendszeressé váltak a nagy károkat okozó időjárási jelenségek. A legtöbb kárbejelentés a június 16-i és a június 27-i frontok után történt. Eddig összesen 10598 kárbejelentés érkezett országosan az Aegon ügyfeleitől. Magyarország piacvezető lakásbiztosítója úgy becsüli, hogy a kárbejelentések száma eléri majd a 11500-at. Ebből a június 16-i viharok után 2004, míg a június 27-i események után 3069 kárbejelentés érkezett.

A legtöbb káresemény az Aegon ügyfélkörén belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében történt, ahonnan 3386 kárt, míg Borsod-Abaúj-Zemplénből 1144 igényt regisztráltak. Győr-Moson-Sopron és Nógrád megyéből érkezett a legkevesebb kárbejelentés, mindkét megyében száz alatti maradt az esetek száma. A leginkább érintett települések listáját Budapest vezeti, 670 bejelentett kárral, majd Kisvárda, Mátészalka, Ajak és Nyíregyháza következik, a négy Szabolcs megyei településről összesen mintegy 1200 kárbejelentés érkezett.

Vihar, felhőszakadás, beázás és villámcsapás – sorrendben ez a károk megoszlása, de említést érdemel a jégverés is. Míg a június 16-i hétvége után alig haladta meg a negyvenezer forintot a bejelentett károk átlagos mértéke, ez azóta jelentősen megemelkedett, várhatóan el fogja érni a 65 ezer forintot is. Jellemzően a villámcsapások okoznak nagyobb, adott esetben százezer forintot is meghaladó lakáskárokat.

A kisebb összegű károkat igyekszik szinte azonnal jóváhagyni és kifizetni az Aegon Biztosító, míg a nagyobb összegű káreseményeknél néhány nappal hosszabb lehet a kárszakértői- és kárkifizetési folyamat, de a biztosító elsődleges törekvése, hogy minden biztosított a lehető leghamarabb és a lehető legegyszerűbb ügyintézéssel eljusson a kárkifizetésig.

Az Aegon a vagyonbiztonság érdekében óvintézkedéseket javasol a viharos időszakban:

  • Húzzuk ki a konnektorból az elektromos berendezéseket, ha hosszabb ideig nem leszünk otthon. A villám okozta elektromos zárlat nem csupán az értékes készüléket teheti tönkre, hanem tűzhöz is vezethet.
  • Ne hagyjuk nyitva az ablakokat, ha elmegyünk otthonról.
  • Rendszeresen ellenőrizzük az épületek tetőszerkezetét és szükség esetén gondoskodjunk a javításról! Ez beletartozik a kármegelőzési kötelezettségbe!
  • Ne hagyjunk kint tárgyakat (kerti bútorok, grilleszközök, nagyobb szerszámok, játékszerek stb.), vigyük őket védett helyre.