Sötét mód ikon
2026 július 24
Rendet tennének a végrehajtói kamaránál

Rendet tennének a végrehajtói kamaránál

Az Országgyűlés szakbizottsága előterjesztése indoklásában azt írta: a bírósági végrehajtási törvény a kamara működésével kapcsolatban olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek egyes vezető tisztségviselők mandátumának bármilyen okból történő megszűnése esetén a köztestület működésképtelenségének kockázatát hordozzák magukban.

Előzmények

A tervek szerint a kihirdetését követő napon hatályba lépő törvénymódosítás előzménye, hogy néhány napja lemondott a kamara elnöksége, amelynek mandátuma 2015 májusában járt volna le. A lemondás – a kamara működőképességének fenntarthatósága érdekében – a következő elnökség megválasztásával lesz hatályos – közölte korábban Schmidt Zoltán kamarai elnök. A döntés indoka – közölte – a teljes kamarai szervezet megújulása, a lehető legnagyobb és hosszú távú legitimitás biztosítása, annak érdekében, hogy olyan elnökség folytathassa a munkát, amely a lehető legszélesebb körű támogatottságot kapja a kamarai tagságtól.

Három hónapja jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter, hogy szükség van a bírósági végrehajtói rendszer reformjára, mert sok a panasz, a rendszer nem úgy működik, ahogy kellene. A miniszter december elején kinevezte Szekér Juditot miniszteri biztosnak a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé.

Módosítások

A most javasolt módosítással lehetővé válna, hogy a kamara mellé kirendelt miniszteri biztos rendkívüli közgyűlést hívjon össze. Az új rendelkezések egyértelművé tennék azt is, hogy a közgyűlésnek joga van a kamarai szervekbe megválasztott tisztségviselőket akár egyenként, akár kollektíven visszahívni – olvasható az indoklásban.

Az indítvány korlátozza az elnökség tagjainak újraválaszthatóságát a kamara vezető testületének időről időre történő megújulásának céljával.  Része továbbá a javaslatnak a határozatképességi szabályok egyszerűsítése – vagyis hogy a jövőben nem kellene figyelemmel lenni a jelenlévő elnökségi tagok számára -, amivel az igazságügyi bizottság szerint megszűnhet a kamara működésképtelenségének kockázata.

Átmeneti szabályok

A törvényjavaslat tartalmaz egy átmeneti szabályt is, amely biztosítja, hogy a szabályokat mielőbb, a jogszabály hatálybalépését követő első közgyűlésen és a kamara szerveinek megválasztása során is alkalmazni kelljen.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.