Sötét mód ikon
2026 június 09
Remek napot zártak az európai tőzsdék

Remek napot zártak az európai tőzsdék

A nem hivatalos adatok szerint az európai kereskedési idő lejártakor a londoni FTSE-100 index 0,17 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,64 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 1,06 százalékkal állt hétfői záróértéke fölött.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,51 százalékkal emelkedett, az euróövezet blue chipjeit tartalmazó Euro STOXX 50 pedig 1,26 százalékkal ment föl.

Yellen segített

Az erősödést az olajpapírok vezették, az energiaszektor indexe 2,2 százalékkal emelkedett. A felhajtóerőt, akárcsak az amerikai piacokon, az olajár emelkedése és Janet Yellen beszéde szolgáltatta. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke hétfőn Philadelphiában egy üzleti fórumon tartott előadásában pozitív képet festett ugyan az amerikai gazdaság kilátásairól, de számos bizonytalansági tényező alakulásától tette függővé az alapkamat további emelését.

A tőzsdéken úgy értékelték Yellen szavait, hogy a Fed júniusban nem emeli az irányadó kamatot, és a továbbiakban is csak óvatosan drágítja a hitelt, vonzóvá téve a részvénybefektetést.

Tartanak a Brexittől

Elemzők szerint a brit referendum közeledtével nő az idegesség, és egyre hevesebb kilengések várhatók a tőzsdéken. A piacok aggodalommal várják, hogy mi lesz a június 23-i brit referendum eredménye, különösen mert a legutóbbi felmérések szerint a kilépést támogató Brexit hívei csekély előnyben vannak.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Pluszban zárt Budapest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 305,19 pontos, 1,13 százalékos emelkedéssel, 27 394,19 ponton zárt kedden. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1759,35 ponton zárt kedden, ez 2,23 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

A Mol 205 forinttal, 1,25 százalékkal, 16 565 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 111 forinttal, 1,61 százalékkal, 7000 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal, 450 forintra csökkent, forgalma 387,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 57 forinttal, 1,01 százalékkal, 5702 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Így értékeltek az elemzők

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy alapvetően pozitív hangulat jellemezte a BÉT napi üzletmenetét, részben a kedvező európai hangulat, illetve a kedden napvilágra hozott magyar makroadatok miatt. Kiss Mónika szerint kedden is kedvezően befolyásolta az üzletmenetet, hogy Janet Yellen, a Fed elnöke Philadelphiában egy üzleti fórumon hétfőn tartott beszédében pozitív képet festett az amerikai gazdaság kilátásairól, és számos új bizonytalansági tényező alakulásától tette függővé az alapkamat további emelésének a valószínűségét.

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szintén a pozitív nemzetközi hangulatnak és a kedvező magyar makroadatoknak tulajdonította, hogy a BÉT vezető részvényeinek többsége erősödött a keddi forgalomban.

Kababik József szerint a kedden nyilvánosságra hozott államháztartási adat pedig ahhoz is hozzájárult, hogy a forint a nap folyamán erősödött az euróhoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője pedig azt emelte ki, hogy a kedvező nemzetközi és magyar üzleti hangulat következtében a BÉT forgalma is visszatért a korábbi szintjeihez.

Felfüggesztették az FHB-t

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden felfüggesztette az FHB Jelzálogbank részvényeinek, jelzálogleveleinek és kötvényeinek kereskedését kedden 13 óra 52 perctől a nap hátralévő részére.

A BÉT honlapján közölt határozat indoklása szerint kedden olyan információk jutottak a tőzsde tudomására, amelyek a kibocsátó rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége alá esik. A tőzsde kötelezte az FHB-t, hogy a felfüggesztést kiváltó okkal kapcsolatos rendkívüli tájékoztatását a tőzsdei szabályoknak megfelelően tegye közzé.

A Magyar Nemzeti Bank kedden 105 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az FHB Jelzálogbank Nyrt.-re tiltott piacbefolyásolás miatt, és személyi felelősségrevonási eljárást is indított.

Így zártak tegnap

Hétfőn nyereséggel zártak a vezető európai tőzsdék. Az FTSE-100 1,03 százalékkal, a DAX-30 0,18 százalékkal, a CAC-40 pedig 0,04 százalékkal emelkedett. Az FTSEurofirst 300 0,35 százalékkal, az EuroStoxx 50 0,24 százalékkal ment föl.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,17 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 27 089 ponton zárt hétfőn.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.