2024 március 28

Rekordokat döntöget az Apple

Megtört a jég

Az amerikai információtechnológiai óriáscég adózott eredménye az idei második negyedévben 8,72 milliárd dollár, részvényenként 1,67 dollár volt az egy évvel korábbi 7,80 milliárd dollár, részvényenként 1,42 dollár után.

Az árbevétel 7,2 százalékkal 45,41 milliárd dollárra emelkedett, felülmúlta az elemzők által várt 44,89 milliárd dollárt. Az április-júniusi időszak hagyományosan gyenge szokott lenni a kaliforniai székhelyű vállalat számára, mivel a fogyasztók általában kivárnak szeptemberig, az új iPhone modell megjelenéséig.

Meglepően erős eredmények

Ezúttal azonban meglepően erős pénzügyi eredményekkel állt elő az Apple, mivel a vártnál jobban fogytak okostelefonjai, tabletjei, sőt még az okosórái is. Az Apple 1,6 százalékkal több okostelefont, 41,03 millió iPhone-t adott el, miközben elemzők 40,7 milliós adatot vártak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A készülék átlagára 606 dollár volt, ami viszont elmarad az elemzők által várt 621 dollártól, így az ebből származó bevétel 24,8 milliárd dollárt tett ki, ami alatta maradt a 25,5 milliárd dolláros piaci várakozásnak.

A beszámoló is segített

Az Apple a folyó negyedévre – egyben pénzügyi évének utolsó negyedére – 49 és 52 milliárd dollár közötti bevétellel számol, míg a Reuters által megkérdezett elemzők átlag 49,21 milliárd dollárra számítanak.

Az Apple árfolyama jelentősen erősödött a keddi tőzsdezárás után közzétett beszámolónak köszönhetően. Eddigi napi csúcsán 159,75 dolláron állt az árfolyam, ami 6,46 százalékkal haladja meg a 150,05 dolláros keddi záróárat. Az egy évvel korábbihoz képest az Apple árfolyama nagyjából 45 százalékkal emelkedett.