Sötét mód ikon
2026 július 25
Reális az esély a megállapodásra?

Reális az esély a megállapodásra?

Értékelik a gesztusokat

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurózónabeli országok pénzügyminiszteri testületének, az Eurócsoportnak az elnöke ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Görögországnak most bizalmat kell ébresztenie a partnerekben, miszerint a dél-balkáni ország képes lesz megvalósítani a papíron ígért reformokat.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója úgy vélekedett a várakozó újságírók előtt, hogy az eddiginél sokkal több haladást fognak elérni az eszmecserén. Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa azt emelte ki érkezési nyilatkozatában: a görög kormány legutóbbi javaslata arról tanúskodik, hogy Athén „jelentős gesztusokra” kész. Megerősítette a nemzetközi hitelező intézmények előzőleg tett értékelését, miszerint az Alekszisz Ciprasz kormánya által – az újabb pénzügyi mentőprogramért cserébe vállalt – reformintézkedések terve „megfelelő tárgyalási alapnak” minősül.

Jóval az Eurócsoport ülése előtt Brüsszelbe érkezett, és diplomáciai források szerint azonnal megbeszélést kezdett Michel Sapin francia pénzügyminiszterrel Wolfgang Schäuble, a német pénzügyi tárca irányítója. Németország, az euróövezeti országok közül Görögország legnagyobb hitelezője egyelőre nem alakította ki álláspontját a legújabb görög intézkedéscsomagról, vagy legalábbis ezt az álláspontot nem osztotta meg a nyilvánossággal. A hitelezők – az amerikai dominanciájú IMF, a frankfurti szákhelyű Európai Központi Bank és a brüsszeli Európai Bizottság – kedvező véleménynyilvánítása elengedhetetlen volt az euróövezeti pénzügyminiszterekből álló Eurócsoport ülése előtt.

Zöld jelzést kaptak

A három hitelező a reformintézkedési terveket előzetesen értékelve adott zöld jelzést a pénzügyminiszterek tanácskozásához. Ha az euróövezeti pénzügyminiszterek szombat délután áldásukat adják a reformjavaslatokra és a görögök által kért újabb mentőprogramra, várható, hogy megbízzák a hitelező intézményeket a részletek Görögországgal történő megtárgyalásával. Az előzetes forgatókönyv szerint mindezt a 19 országot összefogó eurózóna, valamint az egész, 28 tagállamból álló Európai Unió állam-, illetve kormányfői is szentesítik vasárnap délután. Szombatra virradóan a görög parlament megszavazta a kormány javaslatcsomagjának a támogatását.

A csomag egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmaz. A görög kormány az európai partnereknek ígért, hároméves időtartamra szóló intézkedésekért cserébe egy újabb, ezúttal 53,5 milliárd eurós kölcsönt remél.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.