A múlt héten több véleményben is olvasható volt arról, hogy a hazai fizetőeszköz akár a 320-as 340-es szintekig is gyengülhet az euróval szemben. Ezzel egy időben a nemzetközi piacok gyengülésének hatására a feltörekvő régiós országok devizái is gyengülni kezdtek, köztük a forint is. A jegyzés a 300-as szintek alól 306,8-ig száguldott, ami 9 havi mélypontnak felel meg.

Kinek jó az alacsony kamat?
A jegybank ismét kamatot vágott, azonban ezúttal a várt 10 bázispont helyett, 15 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát a monetáris tanács. Ezzel a forint kamatelőnye már minimálisra csökkent a nagy devizákkal szemben.
Mai hír Londonból, hogy a forint gyengülésének ellenére folytatódhat az alapkamat csökkentése. De miért és kinek jó ez? Egyrészről sokkal olcsóbban finanszírozható az ország, másrészről mivel export orientáltak vagyunk, annak is kedvez. Ráadásul az alacsony inflációs adatok is megengedik a hazai fizetőeszköz gyengülését, de meddig?
A jegybankok kezében van a devizák sorsa
Az ország gazdasági sikerességét, belülről, sokszor a forint erejében mérik. Közelednek a választások, és nem szabad elfelejteni, hogy az előző ciklus végén a Fidesz 265-ös euró-forint szinten vette át az ország irányítását. Ennek ellenére, sokak szerint a választásokat nem befolyásolja az árfolyam, de egy 320, vagy akár a 340-es árfolyammal mindenképpen szavazatokat vesztene a kormány.
Az, hogy ez az árfolyam bekövetkezhet az jelentősen függ a jegybank jövőbeni politikájától, valamint az EKB, illetve a FED kamatpolitikájától. Tehát az látszik, hogy a jegybankok kezében van a devizák sorsa, és míg eddig devizaháborútól zengett szaksajtó és mindenki gyengíteni akarta saját fizetőeszközét, addig ma már erről alig hallani.
Amennyiben a FED vagy az EKB úgy döntene, hogy a megnövekedett piaci kockázatokat egy kamatemeléssel kívánja csökkenteni, úgy a fejlődő piacok devizái hatalmas gyengülésen mehetnek keresztül. Ennek eshetősége a piaci kommentárok alapján leghamarabb 2014 vége lehet.
Összegezve a közeljövőben semmi nem indokolja a forint árfolyamának elszállását, 300-312 közé tolódhat a sávozás. Az, hogy bekövetkezhet-e a 340-es árfolyam nem zárható ki, de viszonylag kicsi a valószínűsége. A kérdés, hogy a Nemzeti Bank hogyan reagál egy esetleges év végi FED vagy EKB lépésre…
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]
