Sötét mód ikon
2026 június 08
Rakétatesztért cserébe még több szankció jár

Rakétatesztért cserébe még több szankció jár

A névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy az ülésen megegyezés született a gazdasági korlátozások szigorításáról, amelyek így kiegészítik az ENSZ büntetőintézkedéseit.

Tiltások egymás hegyén-hátán

Brüsszelben úgy tudni, a döntés nyomán meg fogják tiltani a beruházásokat Észak-Koreában, és az oda irányuló kőolajexportot, valamint nyolc újabb természetes személyt vesznek fel az EU szankciós listájára, és a korlátozások így már 104 magánszemélyt és 59 céget fognak érinteni.

Bennfentes források szerint emellett az Európában dolgozó észak-koreai vendégmunkások által hazautalható összeget is jelentősen korlátoznák, és bővítenék a kiviteli korlátozás alá eső luxuscikkek körét.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az előzetes megállapodást várhatóan október 16-án fogják hivatalosan is elfogadni az uniós külügyminiszterek.

Tárgyalásra kényszerítenek

Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő nemrég hangsúlyozta: a szigorúbb és hatékonyabb intézkedések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy rá lehessen kényszeríteni Észak-Koreát a válság tárgyalásos rendezésére.

Az Európai Unió 2006-ban rendelt el szankciókat Észak-Korea ellen a tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztését célzó programok miatt. Az EU legutóbb múlt héten szigorított a távol-keleti országgal szembeni szankciókon.

Az utóbbi hónapokban kiéleződött a feszültség a Koreai-félszigeten: Phenjan egy hónapon belül két ballisztikus rakétát is átlőtt Japán felett, szeptember elején pedig kísérleti atomrobbantást hajtott végre.

Ha diplomáciával nem sikerül, majd megoldják fegyverrel?

Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó egy héttel ezelőtt kijelentette: Észak-Korea jobb belátásra térítésében Washington elért a diplomáciai erőfeszítések határáig. 

Herbert McMaster leszögezte: az észak-koreai válság kezelésére „van katonai megoldás”. A nemzetbiztonsági tanácsadó hangsúlyozta az Észak-Korea ellen hozott szankciók szigorú betartásának és betartatásának fontosságát, de kétszer is kijelentette – ahogyan fogalmazott: „azoknak, akik a békés megoldásról beszélnek” -, hogy „a katonai megoldás lehetősége igenis az asztalon van”, s amennyiben szükségesnek látszik, az amerikai kormány majd él is vele.

Hogyan állítható meg Észak-Korea?
Londoni stratégiai elemzők szerint nagyon valószínű, hogy Észak-Korea már képes lenne csapást mérni rakétára szerelt nukleáris töltettel Dél-Koreára, Japánra és a térségben állomásozó amerikai erőkre, de erősen kétséges, hogy van-e ennél hosszabb távú csapásmérő eszköze.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.