A londoni FTSE-100 index 0,47 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,38 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,35 százalékos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,31 százalékkal, az EuroStoxx50 pedig 0,40 százalékkal növekedett.
Törlesztenie kell Görögországnak
Több jelentős makroadatra is figyelnek csütörtökön a befektetők. Németországban még tőzsdenyitás előtt közzétette az ipari termelés és a kereskedelmi mérleg februári adatait. A brit jegybank kamatdöntő ülést tart, a várakozások szerint nem változtat az alapkamaton. Délután az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma teszi közzé szokásos heti jelentését a munkanélküli kérelmek alakulásáról.
Görögországnak csütörtökön kell törlesztenie 450 millió eurót a Nemzetközi Valutaalapnak. Görög illetékesek a napokban többször is megerősítették, hogy az ország képes lesz átutalni az esedékes részletet a nemzetközi pénzintézetnek.
A kőolaj világpiaci ára is emelkedik. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj májusi szállításra hordónként (159 liter) 56,31 dollárba került csütörtök délelőtt kilenc óra után néhány perccel, 76 centtel, 1,37 százalékkal növekedett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta májusi szállításra hordónként 1,47 százalékkal, 74 centtel, 51,16 dollárra drágult.
Fékezett Európa
Szerdán csökkenéssel zártak a vezető indexek, amelyeket kezdettől fékezte a francia légiirányítók sztrájkja és a friss adat arról, hogy négyhavi bővülés után februárban visszaesett a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben, éves egybevetésben pedig lassult a növekedés. Németországban márciusban a várt bővülés helyett csökkentek az iparnak adott megrendelések. A fő mutatók továbbra is rekordközelben vannak az Európai Központi Bank mennyiségi enyhítésének hatására, de az efféle adatok időről-időre figyelmeztetik a befektetőket, hogy az árfolyamok reálgazdasági háttere továbbra sem biztonságos.
A londoni FTSE-100 index 24,36 ponttal, 0,35 százalékkal, 6937,41 pontra süllyedt. A DAX-index 87,66 ponttal, 0,72 százalékkal, 12 035,86 csökkent. A CAC-40 index 14,33 ponttal, 0,28 százalékkal, 5136,86 pontra esett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 26,09 ponttal, 0,69 százalékkal, 3742,63 pontra, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,57 ponttal, 0,04 százalékkal, 1611,68A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,93 pontos csökkenéssel, 20 756,98 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,23 százalékkal gyengült.
Korrigál a pesti tőzsde
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a szerdai emelkedést követően korrekcióra lehet számítani a magyar tőzsdén, így enyhe csökkenés várható és az átlagos 10-11 milliárd forintnál alacsonyabb forgalom. Elmondta: az európai piacokon szintén oldalazás, iránytalan indulás látszik, jelentősebb esemény nem várható.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 342,46 pontos, 1,67 százalékos emelkedéssel, 20 804,91 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt. A Mol 610 forinttal, 4,59 százalékkal, 13 900 forintra erősödött, 10,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 11 forinttal, 0,21 százalékkal, 5339 forintra csökkent, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal, 423 forintra nőtt, forgalma 729,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 73 forinttal, 1,82 százalékkal, 4083 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.