
Rácáfolt az elemzőkre a legnagyobb orosz bank
A profit 30,6 milliárd rubel (1 rubel 5,53 forint) volt a március végével záródott három hónapban, ami 58 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A Reuters által megkérdezett elemzők még ennél is kisebb profitra, 21,6 milliárd rubelre számítottak a negyedévben a tavalyi első negyedévi 72,9 milliárd rubel után.
Pluszban a részvény
Percekkel a negyedéves adatismertetés után 0,2 százalékos pluszban állt a banki részvény árfolyama a moszkvai, rubelben számított MICEX-indexben.
A Sberbank eredményét rontotta, hogy 3,9 százalékkal, 114,9 milliárd rubelre emelkedett az a tartalék, amit a növekvő nem fizető hitelállomány ellensúlyozására kellett félretennie. A nettó kamatjövedelem 16,4 százalékkal, 200,3 milliárd rubelre esett.
A Sberbank három éve szerezte meg 505 millió euróért a Volksbank kelet- és közép-európai leányvállalatait, köztük a Magyarországi Volksbank Zrt.-t, amely két éve, november 1-jétől Sberbank Magyarország Zrt. néven működik.
2012 szeptemberében 5,2 milliárd dollárért adta el a Sberbank 7,58 százalékát az orosz jegybank, megtartva 50 százalék plusz egy szavazati jogát.
Európa harmadik legnagyobb bankja
Tavaly a Sberbank a piaci tőkeértéke alapján Európa harmadik legnagyobb hitelintézete volt mintegy 70 milliárd dollárral a HSBC (170 milliárd dollár) és a Santander (80 milliárd dollár) után.