Sötét mód ikon
2026 június 10
Programötletek a hosszú hétvégére

Programötletek a hosszú hétvégére

Húsvéti fesztivál Hollókőn

A Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Kelecsényi Péter tájékoztatása szerint a Nógrád megyei Hollókő az egyetlen magyar falu, amit az UNESCO a világörökség részének választott, idén ennek 30. évfordulóját ünneplik egész éven át.

A hollókői házak, népviseletek, népszokások mind-mind az egyetemes kultúra részei, és a palócok büszkén őrzik hagyományaikat, benne azt, hogy Hollókőn a mai napig vödörrel locsolnak – tette hozzá.

A fesztivál programjai már pénteken elkezdődnek. Kézműves kirakodóvásár és tojásfestés is lesz a faluban, felelevenítik a hollókői böjti szokásokat éppúgy, mint a torinói lepel történetét az esti nagypénteki szentmise előtt.

Szombaton folklór programokkal kísérve a népi életet mutatják be az ófalu házainál, visszahozva a kereplőzés hagyományát is. Délután szentmisét tartanak, este Szalonna és bandája és Agócs Gergely népzenei nagykoncertjén vehetnek részt a vendégek.

A vasárnapi és hétfői programok párhuzamosan zajlanak két helyszínen. A Pajtakert színpad ad helyet a táncnak és a zenének: fellép az Iglice Táncegyüttes, a Dűvő zenekar, a Nógrád Táncegyüttes, a Kaláka trió. Vasárnap a Kerekes Band, valamint a Cimbaliband és Danics Dóra, hétfőn Nana Vortex és Csík János ad koncertet.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az ófaluban vasárnap reggel tartják a húsvéti szentmisét, majd a feltámadási körmenetet. Mindkét napon lesz locsolkodás a templomnál és az alsó kútnál, táncház, nóta és tánc, mesejáték is várja a Hollókőre érkezőket.

Szombaton, vasárnap és hétfőn is középkori húsvét lesz Hollókő várában. Bemutatják a középkori lovagi tábort, középkori muzsika mellett lesz lehetőség korabeli ruhapróbára és ügyességi játékokra, a lovagok fegyveres bemutatókat és történelemórát is tartanak.

A középkorba repít vissza Füzér vára

Középkori lovagi játékok, mesterségbemutatók, korabeli játszóház és íjászat is várja az érdeklődőket a XII. Tavaszi Várkapu Tárogató programsorozaton, amelyet április 1. és 2. között rendeznek meg Füzér várában.

A kétnapos rendezvényen zenei együttesek, hagyományőrzők és előadóművészek is várják a látogatókat – közölték a szervezők.

Középkori lovagi játékokat tartanak a Sárospataki Lovagok és a Füzéri Várvédők, de lesz ruhapróbáltatás, ingyenes tárlatvezetés, vásárosok és borkóstolás is. A jó hangulatról a Bordó Sárkány Régizene Rend gondoskodik, míg húsvétvasárnap A lány és a sárkány című lemezbemutató koncert szórakoztatja a közönséget.

Füzér vára, a történelmi Zemplén vármegye nevezetessége a közelmúltban újult meg. A források az erődítményt a 13. században említik először, történészek szerint biztos, hogy 1235-ben, II. András halálakor már állt. 1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után – ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna – Füzérre szállíttatta a Szent Koronát és legalább egy évig ott rejtegette a Füzér község fölött 170 méter magasan, nehezen megközelíthető, meredek hegy tetején épített várban.

Palóc húsvét a füleki várban

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Palóc húsvétot a szlováki Fülek várában hétfőn; a programra tojásdíszítéssel, népi hangszerek készítésével, és disznóvágással is várják az érdeklődőket – közölte a Füleki Városi Művelődési Központ igazgatója.

Illésné Kósik Andrea elmondta: a látogatók a kézműves foglalkozásokon kipróbálhatják a tojásdíszítést, a gyékényezést, a mézeskalács-díszítést, vagy a népihangszer-készítést, de arcfestés, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok, lovagoltatás, gyermek íjászverseny és mesekuckó vár rájuk.

A várudvarban és a Várfelső utcában kirakodóvásár, a rendezvény helyszínén helyi ételek kóstolója és ételszentelés, valamint húsvéti locsolkodás, a Magyar Közösségi Ház udvarán hagyományos disznóvágás gazdagítja a programot, a szabadtéri színpadon folklór együttesek lépnek fel.

Bemutatkozik a budapesti Csángálló zenekar, a dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, a Datelinka zenekar és vendégei Gyetváról, a fellépők között lesz még a Foncsik Énekegyüttes, a Banyaklub, vagy a MeseFigurák színjátszó csoport is.

A kísérőprogramok között hagyományos disznóvágást tartanak a Magyar Közösségi Ház udvarán, és megtekinthetőek a Füleki Vármúzeum állandó kiállításai, valamint A murányi kőedény emlékezete című időszaki tárlat a vár Bebek tornyában.

A húsvéti fesztivál társszervezői a Füleki Vármúzeum, a Közhasznú Szolgáltatások és a Csemadok Füleki Alapszervezet. Kedvezőtlen időjárás esetén a programot a művelődési központban rendezik meg.

Élettel telik meg a Vörösmarty tér is

Böjti aszaltszilvát, csorbát és szabolcsi böjti töltött káposztát is kóstolhatnak a Vörösmarty téren a Budapesti Tavasz Vásár látogatói.

A nagyböjtre való tekintettel péntekre böjti aszaltszilvával, csorbával, szabolcsi böjti töltött káposztával készülnek a helyi szakácsok, szombattól pedig az ünnepkör hagyományos ételeit lehet kóstolni.

Lesz például nyúl vadasan vagy számos sonkaféle, például levegőn érlelt füstölt és főtt sonkák, csülök, de bivalysonka is. A vásáron felállított látványpékségben sós és édes húsvéti kalács is szül majd – közölték a vásár szervezői.

A helyszínen készült ételkülönlegességekből ingyenes kóstolóval vár mindenkit a színpad mellett található Delikát, ahol az adott heti tematika élelmiszereit árulják elvihető formában.

A tematikus gasztrohetekhez kapcsolódva április 25-ig minden szerda délután kulináris bemutatót is tartanak a vásár séfjei. A bárány hét alatt, április 3-8-ig a bárány- és birkaételeknek szentelnek nagyobb figyelmet, ekkor készül majd a helyszínen rozmaringos báránycsülök, roston sült bárányborda és egészben sült bárány is, a Delikátban pedig báránypástétomot és kapribogyóval készült friss juhtúrókrémet is árulnak majd házi cipóval.

A vásárban válogatott alapanyagokból készült ételspecialitások, a régióra jellemző ételkülönlegességek, kézműves édességek, italok kóstolhatók, amelyek kiegészítik a hagyományos magyar vásári konyha választékát.

Elutazol a hosszú hétvégére? Mutatjuk, hogyan készülj fel rá!
Hosszú hetek, hónapok óta várjuk már az utazást, és azt szeretnénk, ha felejthetetlen élmény lenne – na de nem a negatív élmények miatt. Hogy ne érjen minket meglepetés sem a szálláson, sem a költéseink során, sem a hazaérkezésünkkor, érdemes néhány dolgot elintézni az indulás előtt. Mutatjuk!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.