Háromnapi meredek emelkedés után óvatos, hétvégi profitkivétellel fejezték be a napot a befektetők.
Az óvatosságot indokolta a helyezkedés az Európai Központi Bank (EKB) bankterhelési próbájának (stresszteszt) vasárnapi eredményhirdetése előtt, habár, pénteki kiszivárogtatások szerint, az eredmények jobbnak ígérkeznek a vártnál a fő pénzügyi központokban.
Elmúlt a hét eleji lelkesedés az EKB esetleges vállalatikötvény-vásárlási programja iránt is. Amellett, hogy az EKB még messze nem döntött ilyen programról, az elemzők számításaiból az is kiderült, hogy az euróövezeti vállalati kötvények piaca túl szűk, semhogy az EKB vásárlásai érezhetően növelhetnék a likviditást. Ha egyáltalán megvalósul, ez a program az EKB más, már elindított, illetve hivatalosan tervezett likviditásnövelő vásárlásaihoz társulna.
Német figyelmeztetés
Visszafogottságot indokolt az is, hogy az Európai Unió szokásos negyedéves csúcsértekezletén nehezen egyeztethető különbségek voltak egyfelől a gazdaság költségvetési ösztönzését sürgető francia és olasz, másfelől a költségvetési fegyelemhez ragaszkodó német álláspont között. A német kancellár figyelmeztette kollégáit, hogy nem szabad megismételni az euróövezeti államadósság-válságot.
A brit miniszterelnök pedig közölte, nem hajlandó többet befizetni az EU közös költségvetésébe annak nyomán, hogy az őszi statisztikai reform miatt a legtöbb ország, közte Nagy-Britannia GDP-je évekre visszamenőleg „megnőtt”. A nemzeti össztermék a befizetés alapja. A nap irányadó vállalati beszámolói vegyesek voltak. A Kering luxusipari cég Gucci márkája értékesítésének visszaeséséről adott számot, a német BASF vegyipari óriás pedig lenyesett jövő évi eredmény-előrejelzéséből a gyenge európai kereslet miatt. Csak a svéd Volvo teherautógyár lepte meg a piacot javuló eredménnyel.
Mértéktartó kereskedés
Délután ellentétes, azaz pozitív irányú, de mértéktartó volt az üzletmenet New Yorkban is. Ott a friss vállalati beszámolók között több volt a jó – mindenekelőtt a Microsofté -, mint a rossz – közte az Amazon internetes kereskedő cégé -, friss adat szerint kissé nőtt az új lakások forgalma szeptemberben, de az az első New York-i ebola-fertőzött diagnosztizálása aggodalmat okozott.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,47 százalékos romlással 6388,73 ponton zárt, 5,34 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.
Frankfurtban a DAX-30 0,66 százalékos mínusszal 8987,80 ponton végzett, 5,91 százalékkal alacsonyabban, mint tavaly év végén.
Párizsban a CAC-40 0,69 százalékkal 4128,90 pontra gyengült, 3,89 százalékkal elmaradva a múlt év végi értékétől.
A milánói FTSE MIB-40 0,31 százalékot, a madridi IBEX-35 0,05 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,13 százalékot nyert.
Varsóban a WIG-20 0,31 százalékkal 2426,20 pontra fogyott, a Mol 159,25 zloty maradt.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,59 százalékkal, az S&P 500-as 0,57 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,39 százalékkal volt az előző záró fölött.
Az euró, 1,27 dollár alatt, 0,21 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint csütörtök este. Svájci frankban, 1,21 frank alatt, 0,06 százalékkal kevesebbe került.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 86,49 dollár volt, 34 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 2,75 dollárral 740,25 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0026 dollárral 2,2043 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1230,50 dollár volt a csütörtök esti 1226,35 dollár után azonnali szállításra Londonban.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]
