Sötét mód ikon
2026 július 25
Pozitív meglepetést okozott az Erste

Pozitív meglepetést okozott az Erste

Pozitív meglepetés

Egy évvel korábban, 2015. első fél évében 10,817 milliárd forint vesztesége volt a banknak. Az elnök-vezérigazgató szerint az idei növekedés alapja a javuló gazdasági környezet, az ebből következő lakossági fogyasztás és beruházás növekedése, valamint a tisztuló hitelportfolió.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

Az elnök-vezérigazgató ismertette, az Erste Bank Hungary anyabankja, az Erste Group féléves eredménye 841,7 millió eurót tesz ki, aminek a magyar bank 100 millió euró körüli eredménye mintegy 12 százalékát adja.

Rengeteg fék van a rendszerben

Mint mondta, most Magyarország pozitív szempontból lepte meg a piacokat. A bank a lakossági hitelállomány jelentős növekedésével számol, 650-700 milliárd forint kihelyezésére számítanak éves szinten, ami mintegy két és félszerese a 2013-asnak, azonban kevesebb, mint a fele a 2007-esnek – mondta.

Hozzátette, hogy további növekedési potenciált látnak a területen, és megjegyezte azt is, rengeteg fék van a rendszerben a lakosság, a bankok és a jegybank részéről is, nehogy túlfusson a hitelezés a kelleténél. Lassult a vállalati hitelállomány csökkenése, a teljesítő hiteleknél már növekedés indult az Ersténél – mondta.

Nagy kihívás volt

Hangsúlyozta, hogy a teljes hitelállomány csak a nem teljesítő hitelek leépítése miatt csökken. A közreadott sajtóanyag szerint a teljes hitelállomány 1087 milliárd forintot tett ki az első fél évben a tavalyi 1218 milliárd forint után. Jelasity Radován elmondta, ezen belül a vállalati teljesítő hitelek 305-ről 318 milliárd forintra nőttek az utóbbi hat hónapban, a teljesítő lakossági hitelek is nőttek, az első fél évben 617-ről 619 milliárd forintra.

Nagy kihívás volt ez az eredmény a devizahitelek előtörlesztése és a lejárat előtti visszafizetése miatt az Ersténél, amely a múltban a legnagyobb devizahitelező volt – jegyezte meg.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A bank az első fél évben 52 milliárd forint működési bevételt ért el, aminek nagy része (27,9 milliárd forint) nettó kamateredmény, de nőttek a nettó díj- és jutalékbevételek is – ismertette. Kiemelte, 26,8 milliárd forintos pluszt jelentettek a rendkívüli kockázati jóváírások, mivel javultak a kockázati profilok, sok ingatlant értékesítettek könyvérték felett, szinte kizárólag nem teljesítő vállalati és ingatlanhitelekről van szó.

Az élen

Kitért arra, hogy a Citibank hitelkártya-értékesítéssel foglalkozó ügynöki hálózatának februári átvétele után megindult a repülőtéren és egyes bevásárlóközpontokban is az Erste hitelkártyák értékesítése. Mint mondta, büszkék arra, hogy elsőként sikerült bejegyezni az Erste jelzálogbankját, miután megkapták az összes engedélyt hozzá. A kötvénykibocsátási programon jelenleg is dolgoznak, engedélyezés alatt van – mondta.

A két éve indított Agrár Kompetencia Központnak 14 százalékkal nőtt az ügyfelek száma, a nyújtott hitel összege 21 százalékkal bővült. Úgy vélte, a második fél évben tovább sikerül a hitelezést növelni a magasabb ügyfélszám miatt.

Stratégiai befektetés

A bank Magyarország iránti hosszútávú elkötelezettségét mutatja, hogy bevásárolta magát a Budapesti Értéktőzsdébe (BÉT), 2,3 százalékos kisebbségi részvénycsomagot vett az ING Banktól – mondta, hozzátéve, hogy stratégiai befektetésként tekintenek a BÉT-re.

Kitért arra is, hogy júniusban aláírták az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) és a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt-vel a keretmegállapodást az Erste Bank Hungary Zrt-ben történő 15-15 százalékos tulajdonrész-vásárlásáról. A tranzakció zárására a következő hetekben várható – tette hozzá.

Harmati László lakossági vezérigazgató-helyettes szerint kezd magára találni a piac, aktívabb bankolási szokások, erőteljesebb hitelfelvételi kedv, és nagyon magas megtakarítási ráta mellett tud nőni a piac. Ez a bankok számára ideális környezet, mivel hosszabb távra lehet tervezni a növekvő megtakarítások és hitelpiac, diverzifikáció miatt, gyakorlatilag valamennyi szegmensben masszív növekedési lehetőséget látnak – fejtette ki.

Elmondta: a teljesítő hitelállományok növekedését lakossági oldalon a fogyasztási hitelek húzzák, masszív fogyasztási

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.