Sötét mód ikon
2026 június 09
Pozitív jelek Kína külkereskedelmében

Pozitív jelek Kína külkereskedelmében

A kereskedelmi többlet januárban 7,7 százalékra nőtt, a várakozásokat meghaladva túlszárnyalta a 183 milliárd jüant (29,2 milliárd dollár).

A hivatal emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy 2012 januárjában öt munkanappal kevesebb volt, ezért a „szezonális tényezők” korrekciójával a kereskedelmi forgalom növekedése 8,1 százalékos volt.

Elemzők a friss statisztikai adatokból egyértelműen igazolva látják, hogy a kínai gazdaság magára talált és egyenletes növekedésnek indult. Hozzáteszik, az import jelentős bővülése a belső fogyasztás élénkülését jelzi, illetve a közelgő holdújév miatti készletezésre utal.

Kínának az Európai Unióval folytatott kereskedelme 10,5 százalékkal bővült a tavalyi év azonos időszakához képest, míg az Egyesült Államok és Kína között 23,4 százalék volt az emelkedés mértéke.

Az ASEAN-országokkal bonyolított kereskedelem csaknem 37 milliárd dollárt tett ki januárban, ami 43 százalékos növekedésnek felel meg. A Kína és Japán közti kereskedelem értéke meghaladta a 25 milliárd dollárt, vagyis 10 százalékot meghaladóan emelkedett 2012 januárjához képest. Ez volt az első növekedés nyolc hónapja.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.