Sötét mód ikon
2026 június 08
Portfolio konferencia – A kormány további befektetéseket tervez azenergiaszektorban

Portfolio konferencia – A kormány további befektetéseket tervez azenergiaszektorban

Németh Lászlóné a nemzeti közműszolgáltatás kiépítésének
folyamata és finanszírozása címmel megtartott előadásában kiemelte:
a kormány elé még be nem terjesztett vitaanyag szerint ha ez
megtörténik, akkor az elosztókat szétválasztanák üzemeltetőre és
eszköztulajdonosra. A megosztáshoz a munkaanyag szerint egy
infrastruktúra alapot hoznának létre az infrastruktúrát tulajdonló
társaságokból, az üzemeltetők az ENKSZ Első Nemzeti
Közműszolgáltató Zrt.-n keresztül a gáz esetében a Főgáz
szakemberei lennének.

Mindezt úgy szeretnék megvalósítani, hogy a költségvetést a
lehető legkisebb mértékben terhelje a nyilvánvalóan jelentős
összeget igénylő elképzelés – fogalmazott. Leszögezte, a kormány az
ésszerűség talaján maradva nem minden társaságot és főleg nem
minden áron akar megvásárolni. Ahol erre sor kerülhet, ott 2018
végéig az MFB áthidaló hiteléből fogják finanszírozni a
vásárlásokat. 2019-re felállhat az a rendszer, amely az MFB-forrást
egyéb forrásokkal – intézményi befektetők tőkebefektetésével,
lakossági befektetésekkel, hosszú távú nemzetközi hitelekkel –
váltanák ki. Az elképzelések szerint az infrastruktúra alap
pályázhatna majd uniós forrásokra is.

A tervek szerint a paksi áramot előállítási áron kapná meg és
adná tovább az egyetemes közműszolgáltató, egy nonprofit
közellátási modellben az áram árát megtisztítanák minden hozzáadott
tarifaelemtől. Nagy vitát kiváltott lehetőségnek nevezte, hogy
felfüggesztenék egy időre a nukleáris alapba történő befizetést.
Hangsúlyozta, hogy ez uniós és nemzetközi szervezetekkel való
konzultációt igényel, és leszögezte: nem kockáztatják a Paks
II-tervekkel kapcsolatos bármilyen probléma felmerülését.

Az államtitkár közölte: jelenleg a hazai földgázkitermelés a
magyar földgázkereskedőn keresztül jut el az egyetemes
szolgáltatókhoz, a következő gázévben már nem szükséges közvetítő
kereskedő bekapcsolása, ez a Mol-ENKSZ között közvetlenül is
megtörténhetne.

A vitaanyag alapvetése egy új szemlélet bevezetése, amiben az
állami vállalati képességeket szervezetten, a szinergiák maximális
kiaknázásával, egy rendszerbe foglaltan kell működtetni, megfelelve
uniós és nemzetközi szabályoknak – összegezte. Az együttműködésben
érintettek közé sorolta az MVM-et, a Mol-csoportot, az MFB-t és a
Magyar Postát. Közlése szerint az állami cégek együtt tudják
kihasználni az energetikában rejlő lehetőségeket, amiben nem
elsődleges a nyereség realizálása, a keletkező profitot a
biztonságos működtetésre kell fordítani. Adott esetben – ha a
rendszer működőképes – lehet további rezsicsökkentésben gondolkodni
– mondta.

Az államtitkár ismertette: több mint fél éve alakult meg az
ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt., amely az állam piacra
lépését segíti sorrendben a földgáz, az áram és a távhő területén.
Kijelenthető, hogy a földgáz piacon országosan a Főgáz lesz az
egyetlen egyetemes szolgáltató az engedély-visszaadásokkal, bár ezt
eredetileg nem ilyen gyorsra tervezték – fűzte hozzá. A társaság a
jövő év második felétől 3,4 millió ügyféllel fog rendelkezni.

Az árampiac területén megtett intézkedések közé sorolta, hogy
az Elmű-Émász csoporttal aláírt szándéknyilatkozat szerint átveszik
az ügyfeleiket, állami részesedést szereznek a kapcsolódó hálózati
ügyfélszolgálati társaságokban, és tárgyalásokat folytatnak más
árampiaci szereplőkkel is. Jövő év januártól az áram területén is
elindul az állami közszolgáltatás.

A távhő szolgáltatás átvételét 2016 legkomolyabb feladatának
nevezte, a töredezett, bonyolult rendszerről első lépésben átfogó
felmérést készítenek.

Kitért arra, hogy a jövő évben számos, a működés
racionalizálását célzó feladatot kell megoldani, ezek között a gáz
egyetemes szolgáltatás esetében cégjogi összevonásokat, vagy az
árampiacra lépést követően a két ágazat országos
ügyfélszolgálatának összevonását említette. Közölte: ezzel egy
időben kezdi meg működését egy úgynevezett szolgáltató központ,
amely a két ágazat központosítható feladatait – HR, marketing, jog
– veszi majd át. 2016-ban az állami közművállalatok
együttműködésében-összehangolásában a Magyar Posta csoporton belül
működő Díjbeszedő csoportra támaszkodnak majd. A tervek szerint a
Díjbeszedőt átalakítják, és úgy fejlesztik, hogy ügyfélszolgálati,
leolvasási, számlázási, nyomdai tevékenységet lásson el a teljes
közműrendszerre, amitől komoly megtakarítást várnak. Ezekkel a
lépésekkel a nemzeti közműszolgáltatás kiépítésének első szakasza
lezárul – mondta Németh Lászlóné.

Aszódi Attila paksi bővítési kormánybiztos videoüzenetben arról
tájékoztatott, hogy folyamatban van a környezetvédelmi engedélyezés
nemzetközi eljárása, a környezetvédelmi engedélyezés az idén
lezárul. Tavaly decemberben nyújtották be a környezeti
hatástanulmányt (KHT) – tette hozzá. A kétezer oldalas dokumentumot
az érintett önkormányzatok megkapták, a lakosságot 41 településen
közvetlenül lakossági fórumokon tájékoztatták, 30 országnak
megküldték, ebből 11 jelezte részvételét az eljárásban. A Paks II
ütemterve szerint 2016-ban lesz telephely engedély, az építkezés
pedig 2018-tól indul.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.