Sötét mód ikon
2026 július 23
Pörögtek tavaly a mobilfizetések

Pörögtek tavaly a mobilfizetések

A társaság által kiadott összesítés szerint a mobilfizetési rendszer az eddigi teljes működése alatt, 2014. július 1-jétől összesen 24,4 millió mobilparkolási, illetve 1,7 millió autópálya e-matrica és jegy vásárlást bonyolított le. A rendszeren megvalósított ügyletek forgalma – az államnak és az önkormányzatoknak megfizetett díjak – mintegy 17,8 milliárd forint volt. Tavaly már 15 viszonteladó, köztük a német tooltickets GmbH. kínálta a rendszer szolgáltatásait a felhasználók számára.

Tovább kell fejlődni

Nemcsak a felhasználók, hanem a rendszer iránt érdeklődő nemzetközi szolgáltatók száma is azt mutatja, hogy a társaságnak tovább kell fejlesztenie a hazai egységes mobilfizetési szolgáltatásokat – idézi a közlemény Veres Mihályt, a zrt. vezérigazgatóját.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A társaság az elmúlt évben folytatta a jogszabályi követelményeknek megfelelő nemzeti egységes jegyrendszer platform megvalósítását, kidolgozta a nemzeti smart city technológiai platformot, illetve elindította a hozzá kapcsolódó smart pilot rendszerek kiépítését, valamint csatlakozott az európai uniós forrásból megvalósuló – egységes közlekedési szolgáltatásokat fejlesztő – MOBiNET konzorciumhoz.

Az idei év elején átadják a kecskeméti okos parkolási rendszert, illetve az országosan egységes jegyrendszerhez kapcsolódóan az év közepétől elindulnak az első tesztrendszerek is. A meglévő projektek mellett komoly figyelmet kívánnak fordítani a készpénzkímélő pénzügyi szolgáltatások területére – áll a közleményben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.