Sötét mód ikon
2026 július 24
Pluszba fordultak az európai tőzsdék

Pluszba fordultak az európai tőzsdék

A kereskedés kezdetén a pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,20 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,14 százalék emelkedést mutatott. A londoni FTSE-100 index 0,10 százalék, a frankfurti DAX index 0,27 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,23 százalék erősödéssel indult neki a hétfői kereskedésnek. Madridban 0,13 százalék, Milánóban 0,08 százalék volt az index nyitáskori emelkedése.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,43 pontos emelkedéssel, 36 944,80 ponton nyitott hétfőn, vagyis a pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.

Mit várjunk Budapesttől?

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy bizonytalan részvénypiaci hangulat mellett iránykereséssel indulhat a hétfői kereskedés, a nap folyamán azonban akár enyhe emelkedésre is lehet számítani.

Az elemző szerint arra érdemes figyelni, hogy az európai és így a magyar részvénypiacon folytatódik-e a múlt héten csütörtökön és pénteken lezajlott jelentős gyengülés. Hozzátette, hogy délután az amerikai kereskedés indulása befolyásolja az európai részvénypiacokon a kereskedés irányát.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjének kommentárja szerint pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés, miután pénteken intenzív esések voltak a részvénypiacokon.

Ha szeretnéd megismerni, hogyan kereskednek a profik az online tőzsdén, a Tőzsde napon konkrét tippeket kaphatsz tőlünk, amelyeket azonnal beépíthetsz a kereskedésedbe. A részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött! (x)

A vezető részvények közül az OTP igen ellenállónak bizonyult az elmúlt napokban, ezért az elemző arra számít, hogy a bankpapír továbbra is viszonylag jól szerepel majd, fontos támasz 11 000 forintnál húzódik, nagyobb eladói nyomás csak akkor alakulhat ki, ha a részvények árfolyama a megadott szint alá csökken. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a Richter rendkívül gyengén teljesít, a részvények ára a következő időszakban az 5000 forintos szintet is elérheti.

Kiemelte: továbbra is a kereskedelmi háború kirobbanásának veszélye tartja félelemben a befektetőket, ugyanis a múlt héten Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke aláírta azt a memorandumot, amely szerint 60 milliárd dollár értékű kínai importtermékre vethetnek ki védővámot.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Mi történt a múlt héten?

Pénteken az európai tőzsdeindexek nagy veszteséggel zártak a kereskedelmi háború veszélyét hordozó importvámok miatt zuhanó amerikai tőzsdéket követve. A mintegy 60 milliárd dollárnyi kínai import megvámolására válaszul Kína 128 amerikai termék megvámolását helyezte kilátásba.

A páneurópai Stoxx 600 és FTSE Eurofirst 300 indexek 0,9 százalékkal gyengültek pénteken, az euróövezeti FTSE Eurofirst 300 index 1,3 százalékkal esett. A frankfurti DAX index 1,44 százalékkal csökkent pénteken, Londonban 0,44 százalék gyengüléssel zárt az FTSE-100 index, a párizsi CAC-40 pedig 1,39 százalékkal végzett alacsonyabban. Madridban 0,99 százalék, Milánóban 0,49 százalék volt az indexcsökkenés. A kereskedelmi háború kitörésének a kockázata az autóipari részvényeket viselte meg leginkább az európai tőzsdéken, ágazati indexük közel két százalékkal gyengült.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 410,38 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel, 36 940,37 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt. A Mol 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2820 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,88 százalékkal 11 300 forintra esett, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,56 százalékkal 445 forintra gyengült, forgalma 341,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,64 százalékkal 5160 forintra csökkent, a részvények forgalma 5,8 milliárd forint volt.

Hétfőn az olajár szintén a Kínával eszkalálódó kereskedelmi feszültség miatt csökkent. A Brent nyersolaj ára 0,17 százalékkal hordónként 69,69 dollárra, a WTI nyersolajé 0,36 százalékkal 65,64 dollárra csökkent. Az eurót 0,15 százalékkal jegyezték erősebben 1,2370 dolláron, az arany ára 0,20 százalékkal 1347,20 dollárra csökkent unciánként.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.