Sötét mód ikon
2026 július 23
Pirosban kezdett Európa

Pirosban kezdett Európa

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,35 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,22 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,12 százalékos mínuszban nyitott.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,19 százalékos veszteségben indította a kereskedést.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 3,43 pontos csökkenéssel, 37 878,99 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest tehát 0,01 százalékkal gyengült.

Ha szeretnéd megismerni, hogyan kereskednek a profik az online tőzsdén, a Tőzsde napon konkrét tippeket kaphatsz tőlünk, amelyeket azonnal beépíthetsz a kereskedésedbe. A részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött! (x)

Rövid Szabolcs, Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, a magyar piacon kedden elromlott a hangulat, profitot realizáltak a befektetők. Szerdán enyhén negatív hangulat várható a nemzetközi és a magyar részvénypiacon is.

Hozzátette: a délutáni órákban fontos makrogazdasági adat érkezik, az amerikai fogyasztói árindex.

A francia Carrefour is szerdán számol be első negyedéves eladásairól, a brit Tesco pedig az előzetes adatsort teszi közzé.

Iránykeresés Ázsiában

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen alakultak az indexek szerdán, noha a nap első felében jelentős volt az emelkedés, a Wall Street nyomdokain haladva. Tokióban viszont már a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,40 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,51 százalékos mínuszban zárt.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A dél-koreai Kospi 0,29 százalékos veszteségben, míg a vezető sanghaji index 0,57 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,71 százalékos nyereségben közelített a záráshoz szerdán.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken, két egymást követő nyereséges nap után. A legközelebbi, júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,37 százalékos mínuszban, 70,78 dolláron, a májusi WTI pedig 0,23 százalékos veszteségben, 65,36 dolláron forgott. 

Jó napot zárt kedden Európa

Erős kezdés után mindvégig pozitív tartományban zajlott a kereskedés kedden a főbb európai tőzsdéken és záráskor is nagy nyereségben voltak.

A páneurópai Stoxx 600 index 0,75 százalék, az FTSE Eurofirst 300 index 0,86 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,79 százalék emelkedéssel fejezte be a keddi kereskedést.

Londonban 0,98 százalék nyereséggel végzett az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,13 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,86 százalékkal emelkedett. Madridban 0,18 százalék, Milánóban 0,50 százalék volt az indexemelkedés.

A kereskedés legnagyobb nyertesei a nyersanyagipari ágazatból kerültek ki, amelynek mutatója több mint két százalékkal erősödött. Az Anglo American bányavállalat részvénye több mint négy százalékkal erősödött, a BHP Billiton, Arcelormittal, Rio Tinto és Glencore bányavállalatoké pedig két és fél százalékkal.

Budapest pirosban fejezte be a napot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,92 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 37 882,42 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta, jó hangulatban indult a kereskedés, Európa-szerte 1 százalék körüli pluszok voltak. A magyar piacon azonban hamar elromlott a hangulat, a Magyar Telekom kivételével valamennyi nagy papír esett, a szokásosnál kétszer nagyobb forgalom mellett.

Elmondta, a Richter egy sávon belül mozog, az előző napi záróár ennek a sávnak a teteje volt. 

A Mol esetében egy hatalmas emelkedés után korrekciót lehet látni, a legnagyobb mértékben az OTP esett, forgalma is a legnagyobb volt, vélhetően az Oroszországgal szemben bejelentett szankciók következtében – közölte.

Az igazgató szerint a nyugat-európai és a kelet-európai piacok szétváltak. A nyugatiak jellemzően 1,5 százalék körüli pluszban voltak, a keletiek gyengébben teljesítettek, a lengyel piac például 0,2 százalékon állt. 

A legrosszabbul a BUX teljesített több mint 1 százalékos esésével. A magyar index több mint egy hónapja a 37 000-39 000 pont közötti sávban mozog, nem tud fölfelé kitörni, ilyenkor jellemzően lefelé szokott menni. A meglepetés a nagy forgalom volt – mondta az igazgató.

A Mol árfolyama 42 forinttal, 1,42 százalékkal, 2916 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,24 százalékkal, 11 170 forintra esett, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal, 452 forintra erősödött, forgalma 111,6 millió forint volt. A Richter-papírok 50 forinttal, 0,92 százalékkal, 5380 forintra gyengültek, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4274,33 ponton zárt kedden, ez 48,09 pontos, 1,11 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Erősödéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 428,76 ponttal, 1,79 százalékkal 24 407,86 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutatója 43,69 ponttal, 1,67 százalékkal gyarapodott és 2656,85 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 143,96 ponttal, 2,07 százalékkal erősödött és 7094,3 ponton zárt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.