A korrigált díjbevételnél az életbiztosítások egyszeri és eseti díjait csak 10 százalékkal veszi figyelembe a statisztika. A csoportoz a Generali Biztosító, a Genertel online biztosító, valamint az Európai Utazási Biztosító tartozik. A teljesítményben nem veszik számba a Genertel szlovák fióktelepének a díjbevételét. A csoport piaci részesedése 17,1 százalék.
Tavaly a hazai biztosítási szektor 4,2 százalékkal növelte díjbevételét az előző évhez képest, amely így elérte a 844,1 milliárd forintot. A teljes piac korrigált díjbevétele – 3,8 százalékos növekedéssel – 676,8 milliárd forintra rúgott. Ezen összeg 62,9 százalékát birtokolja együttesen az öt legnagyobb biztosító – a Generali, az Allianz, a Groupama Garancia, az Aegon és az ING – míg 2013-ban ez az arány 63,3 százalék volt.
A nemzetközi Generali csoport Európa egyik legnagyobb biztosítási szolgáltatója, a vállalatcsoport 2013-ban 66 milliárd eurós díjbevételt ért el. A csoport világszerte 77 ezer alkalmazottat foglalkoztat és több mint 60 országban 65 millió ügyféllel rendelkezik.