Sötét mód ikon
2026 július 01
Pánikolnak a piacok

Pánikolnak a piacok

Esnek az indexek

A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, 46 fejlett és feltörekvő ország 9000 részvényét súlyozó index (MSCI All Country World Index/MSCI ACWI) 0,8 százalékkal 403,54 pontra esett vissza, ami április 18. óta a legalacsonyabb érték. A mutató a harmadik egymást követő héten esik, és kereken 7 százalékot csökkent azóta, hogy szeptemberben történelmi csúcspontjára emelkedett.

A frankfurti DAX-index közel 1,95 százalékos, a londoni FTSE 100 pedig 1,15 százalékos veszteségben állt pénteken kora délután, mindkét mutató egyéves mélypontjára esett vissza. A főbb New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései is mínuszban állnak, ami arra utal, hogy a csütörtöki súlyos csökkenés után nem lesz korrekció, az árfolyamok tovább esnek.

grizzly_130317Elérkezett a medvék ideje?

A gazdasági növekedéshez szorosan kötődő eszközök, így a részvények és az olaj árát keményen nyomta lefelé, hogy a héten egy sor gyenge makrogazdasági adat érkezett Európából, miközben más nagy gazdaságok, így a japán, a kínai és a brazil is nehézségekkel küzd.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) szeptemberben újabb 10 milliárd dollárral, havi 15 milliárd dollárra csökkentette gazdaságösztönző célú eszközvásárlási programját. A mennyiségi enyhítésnek nevezett programot októberben leállíthatja a Fed. Sok elemző kételkedik abban, hogy az Európai Központi Bank pótolni tudja ezt a gazdaság ösztönzését célzó intézkedéseivel.

Stewart Richardson, az RMG Wealth Management kockázati alapkezelő partnere arra számít, hogy elérkezett a medvepiac ideje, árfolyamesésre játszanak Európában és a kis kapitalizációjú piacokon is.

Esik az olaj

A világgazdasági növekedés lanyhulása miatti aggodalom nem kíméli az olajárakat sem.

északi_tengeri_olajkút_molAz északi-tengeri Brent könnyűolaj ára 90 dollár alá esett: novemberi szállításra hordónként (159 liter) 89,33 dollár volt, 72 centtel, 0,81 százalékkal olcsóbb az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében péntek délután két óra körül. A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta még nagyobb mértékben gyengült csütörtökön: 2,50 dollárral, 2,86 százalékkal 84,82 dollárra esett az árfolyama a New York-i árupiacon. A Brent ára közel 24 százalékkal esett azóta, hogy júniusban 115,71 dolláron elérte idei csúcspotját.

„Ez pánik üzemmód. Pánik és feltétel nélküli megadás. Ismeretlen területen vagyunk, így bármi megtörténhet” – mondta Carsten Fritsch, a Commerzbank árupicai elemzője, aki úgy véli, hogy amíg a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete nem tesz valamit, az árak szabadesése folytatódik.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.