Sötét mód ikon
2026 július 25
Paksi bővítés – Magyar Hírlap – Aszódi: a magyar fél kérte az Európai Uniótól a paksi egyeztetést

Paksi bővítés – Magyar Hírlap – Aszódi: a magyar fél kérte az Európai Uniótól a paksi egyeztetést

Mivel a Paks II. projektben egyáltalán nincs állami támogatás, így tiltott állami támogatás sem lehet – közölte Aszódi Attila. Kiemelte, hogy az Európai Bizottságot minden ügyben a magyar fél kereste: „mi kértük a konzultációt a bizottság illetékes igazgatóságaitól. Az egyeztetések, konzultációk zajlanak” – olvasható a lap csütörtöki számában.
A Magyar Hírlap emlékeztet, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn arról tájékoztatott, hogy bár a Paks II. fűtőanyagának beszállításáról szóló szerződést az Euratom Ellátási Ügynökség elfogadta, az EB még két téren vizsgálódik a bővítéssel kapcsolatban. Tisztázni szeretné, hogy részesül-e tiltott állami támogatásban a beruházás, illetve azt is, hogy a beszerzések megfelelnek-e az uniós jogszabályoknak.
Ez utóbbiról Aszódi Attila azt mondta, hogy a magyar-orosz államközi szerződést aláírás előtt a magyar fél már bemutatta a bizottságnak, amely írásban közölte, hogy nem emel kifogást. Ennek birtokában írta alá a magyar fél az államközi megállapodást 2014. január 14-én. A kormánybiztos kiemelte, hogy az Orosz Kijelölt Szervezet köteles a beszerzési eljárásokat az átláthatóság, az egyenlő bánásmód és a diszkriminációmentesség, valamint a független ellenőrzés elveivel és általános követelményeivel összhangban lefolytatni. Az orosz fővállalkozó Roszatom az alvállalkozók kiválasztása és beszerzései során tehát az uniós szabályokkal összhangban lévő beszerzési eljárásokat alkalmaz majd – szögezte le Aszódi Attila.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.