Sötét mód ikon
2026 július 23
Óvatosak a befektetők

Óvatosak a befektetők

Az előrejelzés szerint Londonban a FTSE-100 legfeljebb 7 ponttal gyarapodhat, de az is lehet, hogy 1-2 pontos mínuszban nyit majd. Frankfurtban a DAX-30 8-16 ponttal, vagyis legfeljebb 0,2 százalékkal erősödhet, Párizsban a CAC-40 1-2 ponttal léphet följebb.

Noha a New York-i tőzsdék kétnapi esés után erősödtek hétfőn, a kereskedés vége felé kezdődött eladási hullám, de főleg a bizonytalan ukrajnai helyzet miatt óvatosak az európai részvénypiacokon a befektetők.

Erre is figyelnek ma a piacok

Kedden az ukrajnai helyzet mellett a márciusi brit infláció adatai, a német ZEW intézet befektetői hangulatmutatója és az euróövezet februári külkereskedelmi adatai mozgathatják a részvénypiacokat.

Evan Lucas, az IG stratégája szerint az ukrajnai fejlemények az arany árán és az oroszországi eszközök – mindenekelőtt a Micex tőzsde és a rubel – árfolyamán kívül leginkább a frankfurti DAX-indexet és az euró árfolyamát befolyásolhatják.

Hétfőn erősödtek a főbb európai indexek. A FTSE-100 0,34 százalékot javult, a DAX-30 0,26 százalékos többlettel végzett, a CAC-40 0,43 százalékkal emelkedett.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.